Nabokov 1990
Amikor 1989-ben az Európa Kiadónál a végső simításokat végeztük a Nabokov-fordításom szövegén, megkérdeztem a sakkban is járatos kontroll-szerkesztőt (Vargyas Zoltánt), hogy vajon a Luzsin-védelem vagy a Luzsin-féle védelem lenne-é a szakmailag helyes cím. Hát… — jött a habozó válasz, vélhetően egyik sem lesz, mivel mostanság nem igazán menő egy orosz név a címben. A „most” az akkori, rendszerváltásos hangulatra vonatkozott: már ment az Ellenzéki Kerekasztal vagymi, a szovjet csapatok készülődtek kivonulni, szóval, aki átélte, az emlékszik, miről beszélek. Így aztán, bár az eredeti cím Защита Лужина volt, a könyv 1990 elején magyarul Végzetes végjáték címen jelent meg. Ez áll a belső oldalon:
Nabokov, Vladimir Végzetes végjáték (Защита Лужина). A mű eredeti címe magyarul Luzsin-védelem. Regény. Fordította Horváth Sz. István. Európa zsebkönyvek. Budapest: Európa, 1990
Nabokov 2008
Őszintén szólva, nem igazán tetszett, még ha szépen alliterált is magyarul, de kiadóék nem sokat törődtek ezzel. Így aztán Végzetes végjátékként élte az életét — tavaly nyárig, amikor az Európa Könyvkiadó könyvheti ajánlatában találtam ezt:
Vladimir Nabokov: A Luzsin-védelem
Alatta pedig:
(The Defense) <== ezen a címen ismerik az angol világban
Fordította: Horváth Sz. István
Oldal: 240
Meglepődtem. Főleg, amikor a kiadói ismertetőben ezt a mondatot olvastam: Nabokov harmadik regényét, amely Végzetes végjáték címmel 1990-ben jelent meg magyarul, most az életműsorozatban az angol változathoz igazítva bocsátjuk közre. Miért lenne az angol „eredetibb” mint az orosz? Olvasd tovább »
Nem akartam én tovább ragozni az előző bejegyzésben taglalt „hazaszavazás” ügyet. Megírtam róla a véleményem, sosztán annyi. Valójában nem is azt akarom folytatni, de valahogy odakapcsolódik. Neveztek engem már sok mindennek, és tételeztek fel rólam mindenféle baromságot, ám most történt első ízben, hogy valaki ezt írta vissza egy „tényfeltáró” emilemre:
Persze, ha Ön egy román nacionalista aki ki kivánja szoritani a magyar nemzetiséget a demokratikus intézményekből, akkor megértem a szőrszálhasohatását.
Kitérő és előzmény.
Internetes korom hajnalán elég sok magyar (és nem magyar) levelezőlistára feliratkoztam, vélhetően kíváncsiságból, olykor valódi érdeklődésből - vagy tudtomon kívül felvettek a listájukra. Akkoriban ez nagy divat volt: teljesen szabályozatlan volt ez a terület. Később aztán szorgalmasan leiratkoztam mindahányról, email címeket szüntettem meg, hogy elérhetetlen legyek stb. A miérteket most ne bolygassuk.
Egyetlen kivétel van, egyetlen olyan lista, amin megmaradtam: a Hungarian Lobby (HL) listája, amit az egész ügy lelkes animátora, Dr. Lipták Béla nevével szoktak kiküldözgetni. A mazochizmuson túlmenően talán az a magyarázat erre, Olvasd tovább »
Napokig azon töprengtem, mi is ez a piros bigyó (bogyó) a gyöngyvirág elsárgult szárán — lásd a képen –, merthogy én már szedtem gyöngyvirágot, szagoltam gyöngyvirágot, ajándékoztam gyöngyvirágot… de soha nem gondoltam volna, hogy valamiféle „termése” is van, méghozzá igen késő ősszel, már-már télbe hajlóan.
Tudni kell, hogy előző életemben nem voltam kertészkedésre kényszerülve, és sikeresen távol is tartottam magam az ilyesféle tevékenységektől. (E mondat prózaibb olvasata: nem szeretem a földturkálást…) Most viszont a back yard, azaz az udvar területén való jövés-menés, fűnyírás, almaszedés stb. során állandóan bővülnek növénytani ismereteim, a kötelezően elvégzendő munkák technikáit nem is említve.
Szóval, itt vagyok a gyöngyvirág-termés (számomra) titokzatos mibenlétével elfoglalva… meg is nézem a Wikipédiát - na ott kellett volna kezdeni, mert aszongyahogy „a csodabogyófélék (Ruscaceae) családjába tartozó” fajta, aha, akkor a „csodabogyót” láthatjuk a képen.
Közben az ember felmegy a konyhába kávé-utánpótlás ügyben és újra gép mellé ülve reflex-szerűen csekkolja az új emileket. Az egyik azt mondja, hogy Béla üzent nekem az iwiw-en. Jó, van Béla nevű ismerősöm, úgysem tudok róla semmit jóideje, hadd lám, mit is izen. Még az is átfut az agyamon, hogy vidéki ember lévén tán többet tud a kertészkedésről, na, majd rákérdezek a piros bogyóra. Kinyitom a levelesládát az iwiw-en, és bumm! ott az Üzenet Erdélyből! - így felkiáltójellel, emígyen szólva:
Olvasd tovább »
Október 23-tól november 7-ig (így szépen, a két „ünnep” között) otthon voltam Kolozsváron. De egészen mást ünnepeltünk: anyám 80-ik születésnapját. Erről nem sok publikus mondanivalóm van, azon túl, hogy szépen összegyűltünk: mindkét gyermek Kanadából, még élő testvérei, sógora, sógornője és néhány régi-régi barátné… Kedves kis ünnepi ebéd volt az Agapé nevű vendéglátóipari komplexum Torockói szalonjában.
Találkoztam néhány régi barátommal is, sajnos, azokkal, akik nem Kolozsváron, hanem pl. Marosvásárhelyen vagy Nagyváradon laknak, nem jött össze a találka. Egyszerűen nem fért bele az utazgatás.
Volt viszont anyám pincéjében négy doboz régiségem (papírok, kazetták, kéziratok stb.), azok nagy részét átnéztem, a szemetet kidobtam, és egy táskára valót elhoztam. A kéziratok egy része megjelent valamikor vagy erdélyi vagy magyarországi lapokban — de volt köztük olyan is, ami soha nem került nyilvánosságra. Most azon morfondírozok, hogy amennyiben le tudnám győzni velem született lustaságomat, akkor azokból néha begépelhetnék ide valamiket (nyitni egy új szekciót?)… a köz épülésére és ámulására.
Az egyik legérdekesebb lelet az volt, amelyik egy Korunk felhívásra készült volna anno, amikor arre felénk is valaki felfedezte az „oral history” (lásd angol Wikipedia, magyarul nincs) nevű mozgalmat, és arra buzdították a jónépet, hogy csináljanak ilyesmit. Olvasd tovább »
Nem is kellene megemlíteni, olyan idétlen. Mert ötven — az, ugye, lehet fél évszázad, és akkor olyan tekintélykeltő vagymi. Ötvenöt — az az ismétlődő, azonos számjegyek okán valamiért értelmesnek látszik. Hatvan is jó (lesz), mert olyankor már lehet nyugdíjba menni. Na de 57? Mi ez? Mégcsak nem is törzsszám, mert 3-mal és 19-cel is osztható.
Ezért tán nem is kellene ünnepelni egy ilyesféle születésnapot (tegnap, 13-án volt, lekéstél!), de asszonyka másképp döntött.
Lett vacsora az egyik legjobb kis francia vendéglőben (chez Sophie - az itteni francia negyedben, a St. Boniface-ban lakik) és szőrprájz, szőrprájz… kaptam egy új fényképező masinát:
Persze, ezek a képek még a régi Panasonic (Lumix DMC-LZ5) apparáttal készültek, mint az eddig itt közzétett képek nagy többsége. Jó kis gép volt az, illetve most is az, és mivelhogy nekem lett a Nikon, Tanja úgy döntött, hogy a régi játékszerrel most már szabadon garázdálkodhat és kattintgathat agyba-főbe… Aminek az eredményeképp született egy „szépséges” sorozat arról, amint ingbe-gatyába rakosgatom össze a Nikont. Az egész sorozatot nem fogom közreadni, mert alkalomadtán kiskorúak is rátévedhetnek erre a blogra, de álljon itt két aránylag decens darab a nagy Nikon-összeszerelés nevű akcióból:
Olvasd tovább »
Az előző bejegyzésem alatt ketten is rámszóltak, hogy most aztán be kell szállni a mém-játékba. Olvass Wikipédiát, ha tudományoskodást akarsz a mémekről… itt, a blogoszférában egyszerűen azt jelenti, hogy írok valamiről (pl. egy listát) és aztán felkérek még néhány blogger-társat, hogy ők is tegyék ugyanezt. Smindígy. Repül a nehéz mém, ki tudja, hol áll meg.
Ez a legutóbbi El Lobótól indult és a héttitkos/pöttyös hólabdát BDK-nak és a sakraft.hu gazdájának, Farkas Győzőnek (akit a WP magyar oldalairól ismerek). Ők meg mind a ketten felszólítottak a játékra. Ahhoz képest, hogy milyen ritkán írok ide bloggolást, még szép, hogy valaki emlékszik erre a blogra.
Hanem a kettős felhívás máris belevezet a játék lényegébe. Íme, a hét (7) titok, amit most elárulok magamról a köznek:
Olvasd tovább »
… ha nem írnám meg ezt a cikkentyűt.
Szóval, tegnap, szeptember 15-én (ez volt gyerekkoromban az iskolakezdés napja!) arra ébredtem, hogy J. Tibor barátomtól emil várt a ládában: kellene neki Kányádi Sándor Távirat c. versének az angol fordítása, tudnék-e segíteni — „Egy grafikámba szeretném belekomponálni, nem tudnál kisegíteni?”
Bevallom, semmit nem tudtam erről a versről, úgyhogy elébb gyorsan meggugliztam, és aztán elkezdtem keresgélni, vajon létezik-e angol változat. Nem találtam, így hát visszaírtam Tibor barátomnak, aki mellesleg kitűnő grafikus és jelenleg svéd… miszerint nem látok sehol angol fordítást. De nagyon lelkesen elküldtem neki a megtalált magyar verset:
Távirat
csákányosok lánctalpas földgyaluk
rohamoznak reszkető kis falut
dől a kémény menekül a kuvik
ÁLLÍTSÁTOK MEG ARTURO UIT!
1988
Olvasd tovább »
Nem tudom, miért nem tettem (vettem) meg korábban — de most végre megtörtént. Két régen futó angol blogomat összevontam egyetlen „szuperblogba” és saját domainra — moshublog.com — helyeztem. Az egyik blog főleg a WordPress blogmotorral kapcsolatos leckéimet tartalmazta, a másik afféle egyszemélyes „prériújságnak” volt szánva, de ritkán írtam belé.
Az új helyen nemcsak rendszeresen jegyzek, de arra is kísérletet teszek, hogy (pénzcsináló blogok írásaiból tanulva) a blog komoly jövedelemforrássá váljék. Persze, az ilyesmi nem történik egyik napról a másikra, az eredmény csak hosszas, türelmes építőmunkával érhető el, de majd erről a folyamatról is beszámolok.
Az elmúlt hétvégén kirándultunk a környéken, hát átkattogsz a másik blogra, sok szép fotót láthatsz erről.
