Moshublog-HU

A minap még azon örvendeztem itt magamban csendesen, hogy az olyan-amilyen csecsen népszavazás a szeparatista törekvések feladásáról (lásd a TOL - Transitions Online - angol nyelvű cikkét a linkre kattintva), talán meghozza a régvárt békét. Lehet. Talán…

Ma azonban szomorú hír érkezett. Nem, nem „össznépi” - csak személyesen érint. A kép története és szereplői: a fénykép 1997 tavaszán készült a grozniji repülőtéren, amikor végleg távoznom kellett ottani állomáshelyemről. Sok emberrel dolgoztam, de ők voltak a legközelebbi munkatársaim. Balról jobbra: Ibragim Dzsabrailov, azaz Ibraska, Iliász, jómagam, Ruszlán, Szultánbek és Larissza. Larissza volt a tolmácsom, titkárnőm, jobbkezem, a fiúk pedig a testőreim. A négy egykori harcossal (Aszlan Maszhadov későbbi - és jelenlegi? - csecsen elnök speciális osztagából kaptam őket) éjjel-nappal együtt voltam az iroda- és lakásként szolgáló házban. Legalább kettőnek mindig velem kellett jönnie, ha kimozdultam a házból. Iliász volt közöttük a „primus inter pares”, ő osztotta be a szolgálatot, ő felelt érettük. Ibraska a fiammal egyidős, a háború előtt olajmérnöknek tanult. Kettejük vállán a pánt nem válltáskát tart!
A villanytalan estéken és éjszajákon petróleumlámpa mellett üldögélve tőlük tanultam rengeteget a csecsen történelemről, szokásokról, az egész Kaukázusról. A „fiaim” - így emlegettem őket. Nagyon a szívemhez nőttek. Azt hiszem, ők is megszerettek, befogadtak: gyágyá Istvánnak szólítottak (István bátyó?).

Larissza Ingusétiában él, mint annyi más csecsen menekült, továbbra is humanitárius szervezeteknek dolgozik. Néha ír egy-egy emilt. Iliász Belgiumban él feleségével és kisfiával. Ruszlánról nem tudok semmit, állítólag valahol Oroszországban… Szultánbekről azt mondják, zavaros ügyekbe keveredett.

Ibraska meghalt. Megölték. Ma tudtam meg. Larissza írta:

> —–Original Message—–
> From: israilova@
> Sent: 26-Mar-03 8:04 AM
> To: hszi@
> Subject:
>
>
> Hi Dyadya Istvan
>
> How are you? I hope that you and your son are OK.
> I am fine. I work now for …
[…]
> Istvan I have really bad news. Ibrashka was killed. He
> worked in Atagy police. I don’t know the details.
>
>
> Devushka.

Most eszembe jut legelső találkozásunk. Dagesztánból vittem az első élelmiszerszállítmányt Groznijba (4 kamion), és a dagesztáni-csecsen határon az előzetes egyeztetés értelmében csecsen és orosz katonák vártak, hogy onnan a fővárosig kísérjenek. Abban az időben az egyetlen működő „intézmény” a városban az orosz-csecsen közös katonai parancsnokság volt. A csecsenek közt volt egy jóképű szőke legény, izmos, erős felépítésű, de mosolygó kékszemű. Hatalmas gépfegyvert cipelt magával, terepszínű mellényén kézigránátok sora függött katonás rendben. Fekete berettjén elöl a csecsen címer: a fekvő farkas - borz csecsenül. (De jaj az ellenségnek, ha egyszer talpraáll, magyarázták.) őt épp az én kocsimba osztották be. Ült mellettem az anyósülésen a terepjáróban, ti. én vezettem - ha ideges vagyok, nem bízom másokban. Nem is tudtam igazán, mitől, mi okból érezem feszültnek magam, később - hónapokkal azután - mesélte egyszer Ibraska, hogy tudod, gyágyá István, akkor, azon az első úton mi végig kibiztosított fegyverrel utaztunk, nagyon féltünk, hogy bármely pillanatban megtámadhatnak zsákmányra leső banditák… Neked nem is mondtuk, mert láttuk, hogy van bajod elég. (Én meg, mint a katonaság alól kibúvó „szimuláns” honnan tudhattam volna…?) Akkor, az úton, komolyan, kimérten viselkedett, „külföldi” szokás szerint magázatt oroszul… (a csecsen nyelvben nem létezik magázás).
Később derült ki, hogy kitűnő humorú, okos, művelt - nagy gyermek. A „puskát” soha nem tette le. Csúfolódtak is vele a többiek, hogy az a ’menyasszonya’…
Tényleg olyan, mintha egy családtagot vesztettem volna el.