Türelem
Úgy látszik, ez a biztosítós játék teljesen rendszer-, ország- vagy akár kontinensfüggetlen! Mintha egyfajta jellempróbát kellene kiállni: meddig bírja az áldozat sztoikus türelemmel a várakozást. Ebből sejthető, hogy a mai napom is azzal telt, hogy előbb lestem a postá(s)t, majd miután láttam, hogy a biztosító csekkje nem érkezett, próbáltam férfiasan viselni a… namitis? A várakozást? De hiszen a postás után már nem vártam semmit - maximum egy csodát -, inkább csak azt kívántam, bár lenne már holnap. Merthogy holnap biztosan megjön, imígy bíztatom magam. Néhány napja.
Közben spórlás céljából megkértem barátom indián feleségét, hogy venne nekem cigarettát a rezervátum területén. (Piszokul felmentek a cigaretta árak…) Van saját cigarettagyáruk, plusz az adó(áfa)mentesség miatt kevesebb, mint a bolti ár fele. De jó? - kérdezte valaki. Nem, nem jó, egyik sem jó, mondhatnám: jó cigaretta nincs, s különben is minden kanadai cigaretta büdös. Szóval, elmentem hozzájuk koradélután, ragyogó napsütés és lassan jön a meleg is. Jól elbeszélgettünk a tornácon, errefelé főleg a régebbi házaknak mind van tornácuk. Ideérkezésem után egyszer azt mondta valaki, hogy Kanada egy hatalmas falu…
Hát, így nem történt semmi ma. Csak a várakozás. Csekkre, emilekre, válaszokra…
És a klasszikus bloghagyományok szellemében: bukkantam oldalakra - phpinfo, cms.lap.hu, hypotonia…
Péter írta:
Itt is óvják az egészségünket.
No meg az adóbevétel se nem semmi.
Szintén gyalogkakukk lettem, köszönhetően két motorosrendőrnek, akik hamarabb vették észre , hogy lejárt a műszakim mint én, igaz csak 3 napja. Ez az előnye a matricáknak, a szín alapján messziről bukta. „Trehanyak”, szórakozottak vigyázat.
dátum: 2003.05.30. - idő: 2:22 ¶
Kero írta:
Igaza volt a baratodnak, valoban egy hatalmas falu. De milyen jo is ide visszagyunni egy-egy europai turne utan, friss levegot, elég helyet magadba szivni.
Mas: elso SARS Ottawaban :-(
dátum: 2003.05.30. - idő: 16:26 ¶
Kero írta:
Honnan irsz Péter?
dátum: 2003.05.30. - idő: 16:27 ¶
Moshu írta:
Kero: Hát hely az van! Mint Rob barátom szokja mondani - we don’t have much history like you guys in Europe, but we have a lot geography…
A faluval az a baj, hogy olyan a mentalitás is :(
dátum: 2003.05.31. - idő: 12:58 ¶
Péter írta:
Egy elvarázsolt helyről, ahol Lénárd fordítja Micimackót latinra, Iván a Milosról írott naplójával 20-30ezer látogatót talál, Rejtőnek szobrot állítani készül a rajongótábor, Bilbó tovább írja az Entek és az Entasszonyok történetét.
Vagy onnan szeretnék.
dátum: 2003.06.12. - idő: 2:59 ¶