So Big & Mozart
azaz: „oly nagy”! Mármint az ilyennevű - Sobig - vírusállat kártevése. Egyre-másra kapom a figyelmeztető leveleket mindenféle rendszergazdáktól, hogy állítólag egy olyan címemről, amit nem is használok - de némelyek címtárában (Address Book) benne lehet - vírust küldözgetek olyan címekre, amelyek az én címtáramban nem is szerepelnek! A helyzet az, hogy mint a nyű leírása mondja, ha egyszer befészkelte magát, akkor nemcsak szétküldözi magát, hanem hamis feladót is „komponál” magának. Természetesen, azt is a gépen talált címekből választja igen gyakran.
Az én gépem már csak azért sem küldözgethet effélét, mert Norton résen áll, rendszeresen frissítve. S megbogarásztam - a magam megnyugtatására - az egész rendszert: tiszta.
Még egy „big” hír: kies városkámban a rendőrség azzal próbálkozik, hogy az egyre lerobbantabb belváros (a slum) bizonyos helyein, ahol az ifjabb generációk csőcseléke szok gyülekezni, szokatlan fegyvert vet be elriasztásukra.
(Természetesen, mert a PC-re azért ügyelnek, ők nem nevezik csőcseléknek a szakadt, drogos, gyakorta ráadásul bűnöző ifjakat…) Naszóval, a csodafegyver nem más, mint a klasszikus zene! Pl. Mozart és Tsai. Állítólag már kipróbálták egy helyszínen, és a rap-en, punk-on meg egyéb kimondhatatlan és megjegyezhetetlen nevű marhaságokon „nevelkedett” agytalanok rémülten futottak szerte. Eszembe jut, ahogy egykor szocialista modernizálódásunk hajnalán, a falvakban a kidobolós közhírré tételt felváltotta volt a „difuzor” (magyarisztánbéli olvasóknak: a póznára szerelt hangosbeszélő); nos így kellene klasszikus zenével behangosítani az egész várost, s akkor mint a mesebeli patkányok, mind kimenekülnének a helységből. Gondolom, ettől az ötlettől a klasszikus zenei pantheonokban mindenki forog a sírjában…
Vannak még ilyen büntető-ötleteim, de azokat majd hátha szabadalmaztatom egyre inkább orwell-i jelleget öltő világunkban. S az egészben az a jó, hogy a magamfajta vén európai származék teljesen immunis ezekre csodafegyverekre, pláné, hogy több olyan nőbarát (=girlfriend) is előfordult a múltamban, kik a klasszikus zenét hivatásszerűen mívelték… őket viszont vélhetően a fentebbi ifjak „zenéjével” lehetne kikergetni a világból.
Hoppá, ebből máris további ötleteim támadnak: pl. az egyre nagyobb közkedveltségnek örvendő etnikai tisztogatást nem puskákal, hanem zeneszóval kellene megoldani - addig nyomatjuk a hórát, csárdást, turbofolkot (ez egy népszerű szerb műfaj), amíg az osztályidegen, pardon, etnoidegen elem el nem menekül. (N.B. Monostoron az alsó szomszéd már a 80-as években használta ellenem, el is jöttem…)
Spenót írta:
„…Norton résen áll…”
Azé’ az se 1 csodafegyver. Nekem is ő van, „lájv ápdét” meg ami köll, mégis három hete olyan szaftos vírust kaptam, hogy abszolút lefagyott a vindózom. A telepítőlemezt se látta, se kép, se hang. Az UHU-ból tudtam megpiszkálni, hogy újra telepíthessem.
„…a csodafegyver nem más, mint a klasszikus zene”
Nem újság, az amerikaiak popzenével szekálják az iraki foglyokat, az emberi jogok nagyobb dicsőségére. Én meg beraknék a vitézeknek egy kis Pendereckyt vagy Kurtágot.
„póznára szerelt hangosbeszélő”
Hallottam ’lármafának’, vagy a kevésbé költői ’fazék’-nak tisztelni.
dátum: 2003.08.22. - idő: 17:12 ¶
Moshu írta:
„Muszály vagyok” (ezt a gyönyörűséget Pesten tanultam!) megvédeni Nortont! Én lassan 4 éve használom folyamatosan, és (kopogjam le…) eddig igen derekasan állta a sarat, pedig, amíg meg nem okosodtam kellőképpen, igen sok általam készített weblapról le lehetett legelni a címem - s így jött is a junk-mail, a spam dögivel -, és persze, a vírusállat is, de gép emiatt soha le nem állt!
Namost, tudni köll, hogy a live update számára egy héten egyszer, általában szerdán teszik fel az új vírusok elleni orvosságot (hacsak irtóztató méretű járvány nem adódik - mondja a NAV website). Ám ha csütörtökön felbukkan egy újféreg, és nem akarsz következő szerdáig várni, hogy védelmet szerezz, olyankor mindig ott van a manuál megoldás… az Intelligent Updater. A linkre kattintva ott a leírás a kettő közötti különbségről.
———
A popzenét megérdemlik az irakiak is :) - Annak idején Dagesztánban mindig arra ébredtem hajnalban, hogy a mű-müezzin (=difuzor), ami ott volt a szomszéd mecset tetején, beleüvöltötte az Allah-akbart a légbe…
dátum: 2003.08.22. - idő: 23:35 ¶
Spenót írta:
Tudom, én is szokok manualice frissíteni. Sőt általában a „levélelőnéző”-ben sikerül kibökni a vírust. De hidd el, nincs 100%-os védelem.
„beleüvöltötte az Allah-akbart a légbe…”
Könyörgöm! ők voltak otthon. Még mindíg jobb, minthogy az áruházba lépve, folyamatosan egy diszkópicsa nyüszítsen a füledbe.
dátum: 2003.08.23. - idő: 6:05 ¶
webGóbé írta:
Engedtessék meg pofázni nekem es.
Pro primo: Norton bácsi fa**a gyerek, amióta felfedeztem cirka 1993 a könyveit, majd a segédprogramjait (szinte) sose hagyott cserben.
Jelenleg két nagyobbacska hálózatot tartok életben, összvissz mintegy 100 masinát, hónapok óta egyetlen egy esetben volt olyan vírus, amit a NAV-nak kellett elkapnia. Pedig csak ma 70 darab riasztást kaptam, elkapott és kicsinált vírusokról.
Mi a megoldás: kényes helyen ne használj Microsoft szemetet. Vagy ha igen, valami fapadosat. Elárulom, ez nálam hogy működik gyakorlatban: a 100 masinából 90-en Win98SE fut, a többin vagy Linux vagy 3.11 WFW (Öregebbek tán még emlékeznek rá). Installálva van zéró darab Outlook és Outlook Express, az IE és a klónok úgy el vannak ásva, hogy profi legyen, aki a saját gépén megkapja. Továbbá fut a NAV töménytelen mennyiségben, full-automata módban, ami azt jelenti, hogy naponta megnézi, van-e frissítés, letölti, telepíti és a felhasználó - ha csak nem lesi a gépet, észre sem veszi. De ez csak a végső védelmi vonal, mert mindkét rendszer Linuxos tűzfal mögött létezik, azokon meg mindenféle ingyenes víruskergető.
Tudom, most az jön, hogy mindenkinek nem lehet saját tűzfala. Dehogy nem, ku**a jó ingyenes tűzfalak vannak, amik ebben is segítenek, pl a Zone Alarm, és még annál is jobb levelezők, ingyen, pl. a Mozilla, amelyi ráadásul tud magyarul is, böngészője is van, az se semmi, és magasról, nagyokat tojik a Sobig-re és társaira.
Pro Secundo: Moshu haverjai számára bármikor adok hasznos tanácsokat. Más keresse meg a honlapomon, mikor mennyiért segítek neki.
UI. No, ez kellően rohadt globalizált nagyképű szövegnek sikerült, de ezt tanulom éppen, ui. idéntől kötelező a közhivatalnokoknak menedzserképzőre járni. Engem igaz, kikutyapi**áztak onnét, (Lásd a http://www.webgobe.ro/varos/ címet) de a kurzusra már befizettek. Vigyázz, Ámerika, jövök! (Virtuálisan nyomulok, persze ;) )
dátum: 2003.08.24. - idő: 13:30 ¶
Péter írta:
Van még a „hangos” elnevezés, „bemondták a hangosba”. Boldogult falusi, önkörmányzati műszakis koromból még emlékszem az oszlopra szerelt bilikre. Sátoros ünnepeken Pesten is belőle jött a mozgalmi zene, máj. 1.-sején, aug. 20.-án, sokszoros visszhanggal, „Üdvözöljük, jük, jük, a felvonuló, ló, ló, qwertzuiopő gyár dolgozóit, zóit, zóit.
dátum: 2003.08.25. - idő: 2:26 ¶
Moshu írta:
Dénes, ez enyim gépről ezt mondja egy okos oldal
——
Browser identification Mozilla/4.0 (compatible; MSIE 5.5; Windows 98; T312461)
System Windows 98
Browser Internet Explorer
Version 5.5
——
Akkor most mim van? :)
dátum: 2003.08.26. - idő: 15:08 ¶
Dr. García-Mendez írta:
webGóbé: asztat ígérted, hogy a Moshu baráttyajinak segítel, oszt még a Moshunak se nem montad el, hogy akkor mostan hogyisáll a rendszerével.
Namármost: én telepítettem valamikor valami nortonescut, német helyről, állítólag mindenalkalommal amikor elindítom a gépet, átnézi, hogy tiszta-é. De viszont sose frissít!!!
Mostakkor hogyis kell esztet profisan megcsinálni?
Dr. García-Mendez de Ó- & Új- ARAD & de Simonyifalva
dátum: 2003.10.09. - idő: 16:04 ¶