Sok webes bizbasszal úgy vagyok, hogy egy pillanatig fellelkesülök tőle, aztán a kezdeti láz elmúlik, és hosszú hetekig, akár hónapokig rá se nézek. Nagyjából ez a sors vár az iwiw-re való meghívásom és bejelentkezésem utáni akciókra is. Tudom, hogy sok régi iskolatársam, barátom, haverem ott van, de bogarászni a sokezer profilt meg keresgélni ismert nevek után — macera. Nem tudom, hogy lesz-e valaha is sokszáz „ismerősöm” bejelölve, mert ahhoz, vélhetően, nekem is aktívabbnak kellene lenni. De nem vagyok…
Hanem aztán ma reggel ébredés utáni emilcsekk idején ott volt, hogy egy régi iskolatárs a 11-esből, D. Sándor felfedezett ismerősként, és én lettem az 500-ik ismerőse (ígért ennek okáért egy pezsgőt, ha majd találkozunk!). Szép nyugodalmas reggel, asszony tegnap elrepült Hamiltonba, környékbéli barátnékkal kikapcsolódni, ami abból áll, hogy hárman-négyen egyszerre beszélnek qrva gyorsan szerb-horvát-bosnyákul, és állítólag mind értik egymást, és ebben én úgy sem lehetnék partner mert az én ezirányú nyelvudományomat avval szokom bevezetni, hogy ako govoriš polako, rozumijem… malo, szóval, én itthon nyugiba nézegetem eme pezsgőt ígérő Sándornak az ismerőseit, és akkor egy ismerősnek tűnő név alatt ott áll, hogy város: Dés.
Namost, akik ismernek, azok tudják, hogy annak idején frissen diplomázva én ebbe a városba kerültem orosz-magyar tanárnak, és még mielőtt rájöttem volna, hogy mi is az a tanárkodás, a nyakamba varrtak egy osztályfőnök nélkül maradt hatodik osztályt, a hat cét, ha már úgyis itt vagy alapon, meg hogy más osztálytalan magyar tanerő épp nem akadt. Igazság az, ez a „nyakamba varrtak” egy kicsit hülyén hangzik így utólag, mivel én napok alatt beleszerettem ebbe az osztályba (vagy a magam fontosságába, ki tudja azt mán…). Aztán végigvittem őket nyolcadik végéig mint oszi. Az oszi maradtam mai napig nekik.
Innen kezdve megcsapott a múlt szele, és gyorsan elkezdtem nézegetni, van-e ott még valaki a „nyolcadikcéből” (a ballagásuk napján, este a bulin, amire meghívtak, kellő mennyiségű alkohol után a szoba közepén elkiabáltam magam mint egy Fülig Jimmy, hogy ’szervusz nyolcadik cé osztály’, és ők aztán visszategezték a királyt. Tavaly elhoztam egy nagy halom régi fényképet Európából, köztük ezt is itt, ami a hátára írt dátum szerint 1978 június 15-én az évzáró idején készült (egerésszél a képre, hogy lássad élvezhető méretben). Huszonnégyen alá is írták a huszonhétből. Nézegetem a képet, és nem lehet ezt komolyan megállni. Ott bambulok középen, voltam is vagy huszonhatésfél éves, ők meg akkortájt mind „tanárbácsinak” szólítottak a helybéli szokás szerint, pedig most így belegondolva kb. 12 évvel voltak csak fiatalabbak nálam, most meg ha én 57 felé ballagok, akkor ők ott a 45-ik születésnap táján… Tavaly rendeztek egy találkozót, erőst hívtak rá, de nem tudtam elmenni, utána aztán L. Péter küldözgetett fényképeket, hogy aszongya teszt: kit ismersz fel? Elég jól vizsgáztam, azt mondta. Olvasd tovább »
