Feljegyzések az üvegkalickából #007

Kedden reggel bedöglött a monitorom. Szokás szerint hazaérkezvén a silbakoskodásból bekapcsoltam a masinát - és a monitor azt mondta: nyekk. És sötét maradt. (Gyorsan kipróbáltam egy másik géppel is, vajon nem a videokártya halt-é meg, de ugyanazt csinálta a másik gépre kötve is.)
Így aztán kedd és szerda szinte nettelen telt. Estére sikerült megszervezni, hogy Ivánnal […]

Feljegyzések az üvegkalickából #006

1:16 AM - ezt mutatja a laptop órája, és ez az írás igazi időpontja, ami alant áll, az csak azt jelzi majd, mikor jutottam internetközelbe.
Ami azt jelenti, egy és egynegyed órája kezdtem el vélhetően utolsó hetemet az üvegkalickában. Műszakkezdéskor, azaz éjfélkor kitört a hóvihar. Azóta is megállás nélkül sűrűn havazik, s vad széllökések emlékeztetnek arra, […]

Feljegyzések az üvegkalickából #005

Ali. Folytatás.
Na, Alit nem is Alinak hívják, illetve ez neki a családneve, a másik bonyolult. Alit azóta is faggatom, valahányszor megérkezem éjféltájt leváltandó őt. Most már hozott be nekem mindenféle újságokat is, amikben megjelentek írásai, persze semmit nem tudok elolvasni, mert mind vagy pandzsábul vagy urdu nyelven íródott. (Lehet olyat mondani, hogy urduul?)
Néha úgy tűnik, […]

Feljegyzések az üvegkalickából #004

Natio, national, nationalism
Ezen az új éjszakás helyen a váltótársam Ali. Még pontosabban, én vagyok az övé, hiszen ő délután 4-től éjfélig őrzi a kalickát, amíg én megérkezem, hogy aztán reggel nyolcig itt írhassam a hülyeségeket.
Szóval, Ali. Ali pakisztáni, kb. velem egyidőben érkezett Kanadába, miután évekig - turistavízummal - illegálisan tengődött az USA-ban. Persze, a tengődés […]

Feljegyzések az üvegkalickából #003

Ez most szinte szó szerint „helyszíni tudósítás” az üvegkalickából.
Iván megbuherálta az ősöreg laptopot (a Word meg néhány játék megy rajta) és most behoztam magammal erre a csendes péntek* délutánra. Ez már nem az az üvegkalicka, hanem egy másik, az előző érdekesebb volt. A mostani viszont nyugodtabb, mint a jelen feljegyzés is bizonyítja. Röviden a mostani […]

Feljegyzések az üvegkalickából #002

Az üvegkalicka hétvégi mulatság, azaz hétvégén múlatom ott az időt. Sajnos, internetkapcsolatot nem szerelnek be. Így majd utólag folytatom…

Feljegyzések az üvegkalickából #001

Az üvegkalicka (kalitka?) mára csupán szimbolikus, de néhány hete még valóság volt: akkori őrhelyemen abban üldögéltem. (Kerestem róla képet, de nem találtam - ki hitte volna!).
A közhiedelemmel ellentétben az üvegkalickát nem arra találták ki, hogy védje az időjárás viszontagságaitól az éjjeli (és nappali) őrt, hiszen se fűtés, se levegő nincs benne. A sok üvege […]