Kossuth a mátrixban

Idén nem adják át a 25 ezer eurós állami művészeti díjakat. Paleologu kultuszminiszter az összeget tized-alattira csökkentette, azóta áll, győztesen és impotensen.


HAJRÁ FIÚK?

Román Kossuth a mátrixban

Cikk eredetije a Transindexen

Idén nem adják át a 25 ezer eurós állami művészeti díjakat. Paleologu kultuszminiszter az összeget tized-alattira csökkentette, azóta áll, győztesen és impotensen.

Theodor Paleologu Zoe Porsennaval

Van a levegőben valami prüdéria a kultdíjakkal szemben. Amennyiben aprópénzre vennénk, tételesen mennyit hoz a díjazott konyhájára. Van valami természetes önvédelem, a magasztos ”erkölcsi érték” vásárlóértéke meg nem szellőztetésére – ha csak nem pályázatról, vetélkedőről szól a hír, ahol eleve az élére tett eurókért dobbant a versenyző, s a zsák pénz maga a trófea. Érthető ez a mechanizmus. Illetve magyarázható. Míg vannak még nulla pénzdíjjal adományozott kulturális közösségi díjak, magyarázandó is. Lehetne ez az origó.

Tengelyt rajzolunk, erkölcsi érték legyen az x, pénzérték az y, vetítsünk ünnepenként koordinátákat. Azonnal látszik, bármennyire szeretnénk abszolút értékben mérni némely kulturális teljesítményt, egy díjazás eseménye nem csupán örömzenélés. Szakmai perverzióval tengelyekre bontható. Külön tengely rajzolható annak pszichés vetítésére is, a díjazottat milyen mértékben zavarja az,

kap-e vagy sem pénzben mérhető juttatást

is az erkölcsi elismeréssel. De ennek felskiccelése – ha csak nem a grafikont készítő személyes tapasztalatait vetítjük a saját tapasztalati díjskálán, lehetőleg poligráffal – illetlenség volna még egy varacskos disznó részéről is, rosszindulatú híresztelés-, illetve rágalom kategória. Hiszen ha egy közösség kitalált egy kulturális elismerést, mellyel tagjai közül évente kiemel arra érdemest, elemi jóérzés, hogy nem verjük szét a gesztust a helyi sajtóban. A közösség magánügye, milyen szimbólum értékű szuvenírrel (diploma, emlékplakett, zsebpénz) rögzíti a gesztust.

Merőben változik a helyzet, amennyiben közpénzeket kezelő közösségről van szó, tételesen választott tisztségviselők közösségéről.

Nem mindegy, hogy például egy megyevezetés kulturális életmű-díja mekkora rangot és pénzt ad az elismerésre váró kultmunkásnak, és mekkorát ehhez képest valamely, saját közigazgatási területén belüli városé. Lebőgésen és halálos sértődésen túl történelmi baki, ha a velük járó pénzdíj mértéke a presztízs- és fajsúly nagyságrendjét utóbbi javára megfordítja. Tanulmányt érő téma, felleltározandóak az önkormányzati kultdíjak, lekérhetők az adatok. Lássunk grafikonokat, lássuk az erdélyi magyar hivatalos díjstatisztikát, lássunk savanyúan válaszoló díjosztókat, szomorodó díjazottakat, sértődőket és gyűlölködőket jobbról is, balról is. (La o adica. Nem most.)

Az origó az (grafikusan): ha nincs díj, melyet nem is adnak át. Gyakorlatban az: a díjat,

függetlenül attól, mennyi pénzzel jár: átadják.

Csakhogy amit a román kultusztárca az állami díjjal idén produkált, kiveri a biztosítékot a grafikonból, és az origóból is.



A grafikon origók feletti legnagyobb tételét vetítjük, amellyel az ország most bajban van, nagyon nagy bajban: a román Kossuth-díjként becézhető román állami kultdíj, azaz a hét darab huszonötezer eurós művészetekért díj (Premiile Nationala de Arte) idén kiesett a költségvetési- és presztízsgrafikonból. Fityiszt. Nimic. Nádá.

A baki két kultúrpolitikai manőverből áll, amelyeknek májusi keltezése óta sem verte földhöz magát a romániai (kult)sajtó. Ami nagyon nincs rendben így, miközben teljesen rendben is van, mert hát nyilván nem az államelnöki pozíció erkölcsi grafikonjáért folyik a bunyó visszaszámlálásban (să fim serioşi). Médiaátiratban sem. Megkockáztatjuk: a hírt nem cenzúrázta ki senki, csak egyszerűen nem maradt a szűrőben a témalisták napi szerkesztőségi értekezletein való szitálásakor.

Vegyük ki a román médiamátrixból a tényt: a tavaly alapított állami kultúrelismerés, a bukaresti anno magyar kultdiplomata zsargonban “román Kossuth-díj“ hét, egyenként 25 ezres adómentes nemzeti eurós díjazottat fogott a tavaly. A díj alapítását az előző kormány kultuszminisztere, Adrian Iorgulescu 2oo8 tavaszán kezdeményezte, és ugyanazon évben Călin Popescu-Tăriceanu akkori miniszterelnökkel ki is osztották a bukaresti Atheneumban, nemzeti televízióadón közvetített díjosztón (a díjat a mindenkori miniszterelnök adja át).

Plusz különlegesség, hogy a gálára az összes jelölt meghívást kapott, aki ugyan Oscar-szüszpanszban izgulhatta végig a jelöltek neveinek felolvasását és személyének bemutatását, de borítékfelvágás nélkül

simán bejelentették,

közülük ki a díjazott. E különlegességnek hála egy egész Románia magyar kisebbsége nézhette, hogy előadóművészet kategóriában Bocsárdi László is jelöltként biccentett a nézőtérről, a ploiesti-i Toma Caragiu Színházban rendezett Don Juanja következményeként.

Premiile Nationale de Arta, 2oo8-as díjazottak: filmművészet és televízió kategóriában egyedül Cristian Mungiut jelölte a Mihnea Gheorghiu, Cristina Corcovescu, Silvia Ghiaţă, Magda Mihăilescu és Călin Stănculescu akadémikusokból állő zsűri. Livia Câlţia műépítészet kategóriában nyerte a díjat a Câmpinán tervezett ortodox épületegyüttesért, (melyért a Műépítészek Uniója és az országos műépítész-rend jelölte), Geta Brătescu a bukaresti Kortárs Művészetek Múzeumában kiállított Resurse tárlatáért lett az év képzőművésze, Mircea Cărtărescu az Orbitor. Aripa dreaptă regénnyel vitte a szépirodalmi díjat (jelölve volt még Alexandra Ciocârlie Şi totuşi, clasicii, Nichita Danilov Centura de castitate, Mihai Dinu Bătrânul poet dintâi, Andrei Oişteanu Religie, politică şi mit, Horia-Roman Patapievici Despre idei şi blocaje és Adrian Popescu Dimineaţa în Forul Roman című műve). Viorel Cosma a tizennyolc év alatt kilenc kötetben megjelent romániai zenészek lexikonáért vitte a díjat művészeti kutatás kategóriában, Cornel Ţăranu a 2oo7-ben a kolozsvári román operában bemutatott Oreste-Oedipért kapta a zeneszerzői díjat, a színházi zsűri pedig Alexandru Dabiját ítélte nyertesnek, hat 2oo7-es rendezéséért (Silviu Purcărete szebeni, luxemburgi, angliai rendezései s a kolozsvári magyar Gianni Schicchivel, Andrei Şerban kolozsvári magyar Ványa bácsijával, valamint Bocsárdi volt még az év legjobbjára esélyes).

Bugyellárisába nyúlt tehát a kultúráért

tavaly a román állam: kategóriánként 25 ezer eurót osztva az év hét legprofibb art-szakemberének. Ugyan a tárca díjalapító garnitúrája királyi mecenatúrából vette a mintát, arra eddig a román történelemben nem volt példa, hogy évente, egy szolidan kiemelt ünnepen (május 21 – az UNESCO által meghatározott kultúra nemzetközi napja és a kulturális különbözőség világnapja) hét huszonötezer eurós díjat kínáljanak művészetéért romániai állampolgárnak.

Spekulálható kultúrpolitikailag a gesztus (Mungiu éppen ekkor, a gála ideje alatt vette át az Aranypálmát Cannesban). Mennyire kampányízű. Grafikonizálható akár. (Iorgulescu a gálán kijelentette, a négy év alatti legnagyobb megvalósitásnak tartja, hogy a tárca költségvetése a GDP 0,2 %-áról 1%-ára növekedett.)

Spekulálható politikailag az idei gazdasági válság is. És lőn.

Az első politikai manőver: gazdasági válságra hivatkozva huszonötezer euróról kétezresre (2000) csapta le idén a díjösszeget az új kormány egy (2009/538-as) határozata. Majd elmulasztotta odaítélni.

Ha jól látjuk, ez egy merénylet a román Kossuth ellen. Vagy kettő.

A csökkentés jelentős, mondhatni mellbevágó. (Vegyük például a tavalyi és az “idei” díjazottakat. Amennyiben meg is kapnák díjukat, a megkülönböztetés a diszkrimináció kategóriát súrolja.)

De tegyük mellé a magyar Kossuthot, viszonyításként.

A vonatkozó magyar törvény azt mondja: „A Díjjal járó jutalom összege a bérből és a fizetésből élők előző évi – a Központi Statisztikai Hivatal által számított – országos szintű nettó nominál átlagkereset ötszöröse, ötvenezer, illetőleg százezer forintra való felkerekítéssel. A nagydíjjal járó jutalom összege a díj összegének kétszerese.”). A Napi Gazdaság szerint 2007-re 114 075-re nőtt a nettó átlagkereset. Ennek az ötszöröse 570 375, kerekítve (ha jól értettük) 600 ezer forint. Ez idén májusi értékben (1 euró = 283 Ft/ lásd f.é. május 29-i forintárfolyam) 2120 euró.

A lecsökkentett román Kossuth annyi pénzben, mint a magyarországi.

A 2008-as nettó magyar átlagkeresetet nézve hasonló szinten mozoghat a végösszeg. A román Kossuth tehát az eredeti díjösszeg 8 százalékára csökkentve vált csak Kossuth-kaliberé. A hét csökött román Kossuth idén hét magyar Kossuth-tal ér fel. Csakhogy Romániában évente csakis 7 díjat adnak át, mely a díjszabályzatot rögzítő törvény szerint 7 kategórián belül mindig csakis 7 és megoszthatatlan. Magyarországon pedig 2009-ben húsz (20) teljes Kossuth-díjat osztottak.

Tehát szorozzuk a 2120 eurót hússzal, visszaosztjuk a román 7 kategóriára. Az eredmény azt mutatja, 6057 euróra kellene taksálni egyenként a 7 román Kossuthokat.

Persze, számításunk hevenyészett szempontok szerint, mindössze viszonyítás kedvéért készült – mert

kossuthozó becézgetős kedvünk úgy tartja.

És azon rokonság miatt tartja, mert ezekhez a díjakhoz ugyanúgy hozzáfér a magyar nemzetiségű román állampolgár, ahogyan a magyarországi Kossuthoz is hozzáfér román állampolgárságú magyarként.

Lehetne román nettó átlagkeresetre bontani a 25 ezer eurót és szörnyedezni. Lehetne előbb lejbe átszámolni, aztán euróba a magyarországi összeget. Értőbbeknek még bizonyára több mindent lehetne algoritmusként. És érdemes lenne kifutni arra is: milyen érdemrendeket és kitüntetéseket ad összben, az államelnöki kitüntetésekkel együtt a román állam alkotó polgárainak, és mennyit a magyar. Számítható GDP alapú-százalékmegosztás az állami büdzséhez képest, etc.

De minek számolgatni míg Romániában mellbevágóan impotens kultúrszelekció parkolja a díjat?

A második manőver, a díj átadásának idei elmulasztása, gazdaságpolitikailag nem, kultúrpolitikailag sem spekulálható. Tény: azért nem adták át a díjat, mert a jelölési és szelekciós mechanizmust elfelejtették beindítani.

Az új kormány minisztere, Theodor Paleologu, javasolta az eredeti díjösszeg szinte tizedértékre csökkentését, nagy erőkkel szakmailag benyújtotta a csökkentési kormányhatározat-tervezetet. Aztán ő és csapata álltak ott a május 5-i döntéskor, másfél héttel a díjosztó gála előtt, nagy győztesen a faláska pénzzel – és néztek egymásra. Ha ölünkben ekkora kultpol-impotenciával Isten-, és EU háta mögötti ország lennénk, azt mondhatnánk:

Hajrá, Fiúk! Így csak annyit: F(i)uck.

A tárca kommunikációs embere azt állította május elején a Cotidianulnak, jövőre újból lesz díj, melyet „az Országos Színházfesztivál megmentésére” kellett összesen 161 ezer euróval csökkenteni. Ugyanitt a lap által megkeresett Mircea Cărtărescu és Alexandru Dabija is kommentálja a döntést.

Az író túl drasztikusnak tartja a csökkentés összegét (szerinte 1o ezer euró méltányosabb lett volna a kétezer helyett), azt is kijelenti zárszóként: „a kormányoknak be kell tartaniuk ígéreteiket”. A színházi rendező megérti a krízishelyzetben tett, állítólag az Országos Színházfesztivál megmentéséért végzett büdzsé-módosítást (úgy tudjuk, kormányhatározat ez irányban tételesen nem született), ám szerinte a szimbolikus díjnál sokkal jobb, ha eleve felfüggesztik a díjátadást a krízis évében. Bevallja, az idei díj zsűritagjaként meg is volt győződve erről, hiszen senki egyetlen telefonhívással sem mozgósította a zsűrizés beindítására.

Nézzük a díjosztó szempontok kultúrtörténeti jelentőségét. Totális reform. Szinte abszurd naprakészséggel.

A 2oo8/2o2-es kormányhatározattal alapított díjat évente adják át, bármely országban alkotó román állampolgárnak, KIZÁRÓLAG az előző évben nyújtott teljesítményéért.

A díj ezzel a kikötéssel elvégez minden olyan tiszta és piszkos munkát, amellyel a jelöltek rétegéből a friss munka híján, díjra aspirálókat kellene kiszelektálnia. Persze, a hajbakapásokat és hátba döféseket nem zárhatja ki egy díjforradalom sem a hajbakapók és hátbadöfők társadalmában. Mindenesetre, az első romániai díjosztás után zajos fellebbezésekről nem írt a sajtó. Zajtalanokról sem hallottunk. Visszatérve, a díj működési elve egy ország alkotói struktúrájában

automatikusan tisztít és rendszerez:

elvégzi egymaga a romániai kultúrélet évi bekönyvelését. Míg Demeter András István volt kultúrminisztériumi főigazgató 2008 elején még felfedte a csóré feneket, miszerint nincs naprakész román kultkataszter (azóta elkészült 2004-2008-ra az ún. Cartea Albă: a minisztérium honlapján elérhető, helyenként adatdúsan kielégítő, de jelen szöveg keltezésekor számos fejezete technikailag nem letölthető), most a naprakészség alkotások szintjén évről-évre a díj hozadékaként garantált.

Ereje van. A román Kossuth-díj kanonizál, friss művekre azonnali értékítélettel operál, s mint egy nagy nemzeti kulturális cséplőgép, beáll a kreativitás kizáró jelleggel aktuális búzatáblájába. Mire a sor végére ér, behúzza és kipergeti az előző évi termést.

Instant kultregiszter, három az egyben. Promovál, propagál és premizál.

Ezzel a díjjal a romániai alkotómunkás megfogta az Isten lábát. És fordítva.

És a romániai magyarok full esélyekkel startolnak.

Nézzük a színházművészetet. Ha Bocsárdi László mint tavaly román-Kossuthra jelölt például jövőre is képben akar lenni, idén is ráhajt valami extrára, még ha jövőre is csak jelölést kaszál be az eddigi tucat mellé az UNITER-től. De az eddigi gálákon exponált papírforma ászain túl, ami premier: egyenrangú esélyesként képbe kerülnek a román színházakkal dolgozó pályakezdők is, rajtuk is végigmegy a cséplőgép, és nem csupán az UNITER debütdíjas zödfül-toleranciás cséplőgépe. Hanem a teljes értékű, senior nemzeti.

A román Kossuth aktualitáselve felülírja a Romániai Írószövetség kisebbségi gettódíjait is. Immár nem csupán kisebbségi irodalom kategóriában mérkőzhetnek, írószövetségi zsűrin kívüli, kisebbségi bizottság belterj döntésére adott banikért a romániai magyar irodalmi alkotások, a romániai lipován, albán és többi tucattal vetésforgóban. Hanem

a többi tucattal ráhajtva a román fordításokra.

Mekkora löket ez a romániai magyar irodalom románra való fordítása tessék-lássék igényének! Míg az erdélyi irodalom eddig az összmagyarban nyomult a maga kitörülhetetlen kisebbségi frusztrációival, most a román irodalomban való létesélye kap huszonöt – avagy kétezer – eurónyi motivációt. (Nettóban a román kossuthos presztízst.)

Úgy szeretném megérni azt, hogy egy romániai magyar megnyerje ezt a díjat. Ha író, akkor még inkább. Olyan volna, mint ha az erdélyi magyar irodalom visszafoglalná Romániát. Vagyis Románia az erdélyi magyar irodalmat. Ami ugyanaz: végre az erdélyi magyar irodalom itthon lenne itthon. És végre spekuláció- és grafikonmentesen érezhetné is, ez milyen jó neki.

Csak hát, előbb várni kell, mi lesz jövőre. Valami azt súgja, lesz szép élet, enyhülő válság, felelős figyelem, gondoskodó törődés. Csak dolgozni kell. Egyáltalán, ez az egész elcseszett díj arról szól: DOLGOZNI KELL.

Aztán még lesz talán háborgás a mulasztás miatt, akadémia, alkotói lobbik. Talán lesz közvita. Jó az nagyon, ha román háborgás lesz, nem árt, ha magyar is. Talán kultúrpolitikusok is háborognak kicsit, meg-megállva. Érdemes megnézni a díjcsökkentésre vonatkozó, határozattervezethez csatolt környezettanulmányt, ahol azt írja, nincs kihatása a javaslatnak a szociális környezetre, és a lépés az EU-s törvénykezéssel is harmonizál.

Talán lesz pereskedés is. Alulírott, sima személyes állampolgári jogon, talán bepereli a román államot, amiért megfosztotta a 2008-ban kezdődő emberöltőt, benne alulírott történelmi első évében járó kisfiát a 2008-es díjazottaktól. Hazánkban, ahol alulírott kicsinyével élni akar, Romániában, melynek kultúráját és művészetét kis családjával élvezettel fogyasztja.

De talán a 2008-ban nagyot, szépet alkotóknak, akik életük mindenkor legjobb művének érzik a tavalyit, egyszerre, szervezetten, felmegy a cukra, és beperelik inkompetenciáért a kultúrminisztert – jövőre két évi díj kiosztását, a kimaradt év alkotás-könyvelése bepótlását, s a díj létezésével járó presztízst követelve. Szimbolikusan 2009 euróért.

Gergely Edit

HOZZÁSZÓLÁS

Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá