Hölgyeim és Uraim!
Köszöntöm Önöket egy olyan kivételes alkalomból, amilyen az életben
csak egyszer adódik. A kiállító Mester - Márkos András - felkérésére egy
olyan képet mutatok be Önöknek, ami nincs is megfestve. Címe: Senki
napja.
Nos, a Művesz azt nem árulta el a körlevélben, hogy tulajdonképpen
melyik napról is van szó. A kicsi betűs, 24 órásról vagy a
nagybetűsről.
Először arra a huszonnégyórás taposómalomra gondoltam, amire az a
jellemző, hogy reggel felkelek és este lefekszem. De gondoltam a hét
napjaira is, a hétfőre, keddre, szerdára stb. Azért, mert az a Valaki,
aki Senkinek nevezi magát, nem szereti pl. a hétfőt. Gondoltam egy
másik napra is, amit ha nagybetűvel írok, a fényest, a melengetőt, a
simogatót juttatja eszembe. Napimádó őseink éltető istenére gondolok. Viszont ez
a nap már nem Senkié, nem is egy Valakié, hanem Mindenkié. Akkor melyik
napról is van szó?
Milyen üzenetet hord, hordhat magában az a kép, amit (még) meg sem
festettek? Vagy: milyen üzenetet hoz magával a Művész? Mert így
önmagával szemben (is) kegyetlen. Azt mutatja meg előttünk, amit mi még
nem tudunk: az alkotás örömét, szépségét, de poklát is.
Nézzuk most meg, milyen motívumot, jelet hordoz is magában ez a kép.
Ezek a nonfiguratív jelek az élet ritmusát, hétköznapjait juttatják
eszembe, életünk ismétlődő szakaszait: a napot. A Senki napját, az
enyémet, a Valakiét, a Mindenkiét. S ha mindezt a látvány érdekében
teszi, akkor legyen ez a motívum a festői mondanivaló.
Lényege: vagy az alkotó őszinteségét és nagyvonalúságát vesszük
figyelembe, vagy öniróniáját: "magamat kigúnyolom, ha kell, de azért
szeretem" mondanivalójával mutatja mindazt, amit valóban fontosnak
tart: önamaga világát és a hétköznapokat. Ez a világ és ez a nap pedig
tértől és időtől határtalan.
Lehetne, de legyen is ez a kép, a Senki napja mindenkié, amit én így
köszöntök "Süss fel nap, fényes nap", hogy soha ne kelljen fáznunk és
dideregnünk.
