A címet adta: MÁRKOS András
Az alkotást leírta és megnyítóbeszédet mond: BOTÁR László
Megalkotja: MÁRKOS András
Ha mindannyian egyformák lennénk szörnyen unalmas világképet mutathatnánk az irántunk érdeklődőnek - feltételezve, hogy egyáltalán akad ilyen barom és a mi mikrovilágunk érdemes erre. Ezért kitermeltük a furcsát mint jelenséget, és felkértük a furcsa testet hogy legyen szócsövünk.
Ha a kánon alól kiválik valaki/valami azt megbélyegezzük ezen jelzővel mely egymagában nem pejoratív, nem is magasztaló, viszont benne rejlik a "többlet?" csírája. Miér van ez?
Nem térek ki a másság minden hiposztázisára, hanem csak az itt
megfogalmazódott "furcsát" boncolgatom.
A furcsa test sunyító, formailag azonosságot mutat a többivel, de valójában lényegileg, azaz tartalmában különc. Több mint a megszokott, lehet kevesebb annál, de megtagadva a szabványformát átvedlik mássá, és kajánul hirdeti, hogy közülük való. Eme furcsa test látszólagos személytelenségében is "karakteres"; nem nemtelen, de fajtalan, éppen ezért egyedül nem létezhet.
A kicsapongásaihoz társra van szüksége, ellenpólusra, hogy az egekbe emelje, majd megszégyenítve azt, keresse a következőt (társát/párját), melyet áldozattá degradálhat. A furcsa test úgy személytelen, mint a parazita, hogy másra ragadva, ráépülve arra, ellopja, kiszívja gazdája éltető nedvét, ezzel hivalkodik, kérkedik, amíg ki nem ég és nem háziasul, megváltozván - de nem önnön akaratából: a kényszer teszi vele. Átmegy a "salbaticus" állapotból a "domesticus"-ba. (A megnevezések MÁRKOS Andrástól származnak.)
Itt a furcsa testet evoluálásában látjuk, nem pedig befagyott állapotában. Így képes megmutatni elbűvölő gonoszságát, bájosan nedves rútságából fakadó, gyönyörkeltő pillanatok indítóokaként szolgáló pucérságát vagy domesticus állapotának álnok szemérmességében tükröződő prűdségét.
