Ma már nincsenek vándorok. (Vagy talán mégis?)
A klasszikus vándorság ugyanis szinte az időtlenségbe belemerevedett világállapotot tételez, és a vándor nem száguld, hanem ballag, poroszkál, megyeget, mendegél - szóval vándorol. És ami a fő: van ideje szemlélodni. Látni. Ezért a klasszikus vándor hírhozó, a hírek "élő" hordozója - hogy ne mondjam: élőadás. Továbbá messziről jön és messzire megy. Soha nem tudjuk, hogy hová. A vándor értelemszerűen vándorútra indul, de mint jeleztem, ma már nincsenek vándorutak, csak vas-utak, autó-utak, alag-utak, beton-utak... (Szemantikai-technikai tisztázás: a vas-utat és a beton-utat vasból, illetve betonból készítik, de az autó-utat és az alag-utat nem autóból vagy alagból!)
Légi utakat most szándékosan nem említek...
A vándor tehát megtér. Elfogyott a hamuba sült pogácsája. Jó hosszú utat tett meg. Időben. Ugyanis legutóbb az 1400-as évek végén láttuk elindulni. Akkor Bosch (nem az autódudás, hanem a föstőkolléga, a Jeromos) azt festette meg, hogy a vándor elindult. Akkor sem tudtuk hova. Egy - akkori, nem mai! - kocsmát hagyott maga mögött, melynek falára részegek pisálnak, ajtajában szolgálólányt csöcsörész egy másik, lompos kutya sunyítva húz el balra, és disznók járulnak vályúhoz. Csoda, hogy elindult? Hogy elvándorolt? És azóta is...?
És 500 éve vagy még több, várják, hogy megtérjen. A várakozás éltet, mert a várakozás - remény. Attól amér' közhely, még lehet igaz...
A várakozásba mindent bele lehet képzelni. Még azt is, hogy a vándor egy szép napon megtér. (Hazatér?) És arra senki sem gondol, hogy a megtérés a vándorság lényegétől fosztja meg a vándort. Mert ha már megtért, akkor nem vándorol, tehát nem is vándor. Csak remény-gyilkos, mert megszűnt a várakozás. Jobb lett volna talán, ha a Bosch-képből átlép egy Márquez-novellába, és a kolumbiai partok mentén elsüllyed a hatalmas hajóval, melynek neve az volt, hogy Hajnalcsillag - így magyarul!
De nem, a vándor megtér. Itt most ez a feladvány. Hát körülnézel, a kocsmajtóban ma is csöcsörésznek egy némbert (a csöcsörészés olyan, mint Anna...), s ha nem félnél kimenni a sötétben, láthatnád, hogy az épület sarkán túl mindig pössent valaki.
Csak a vándor utak fogytak el. Nem kifutott, csak elfogyott a lába alól a talaj. A talajút. Van helyette elektronikus szupersztráda, de az nem talp alá való!
A megtért vándor olyan mint a fából vaskarika. Bár van egy, egyetlenegy pillanat, amikor még utoljára felszikrázik a remény (mint várakozás), amikor még nem lehet tudni, hogy a megállás csak szusszanásnyi-e avagy végleges, és ebben az egyetlenegy pillanatban minden lehetséges. Még.
Ez a vándorság legeslegutolsó pillanata.
Íme itt van: EZ a vándorság utolsó pillanata...
