"De nemcsak erről van szó, a történelem megjelenésének irodalmi mikéntjéről, hanem a történelemről magáról is, ama 'reprezentatív történetről'. Arról, hogy a történelmi felelősség nem elvont, hanem személyes. Tehát hogy derék dolog, ha annak idején derekasan viselkedtünk, de hatszázezer embert mégiscsak meggyilkoltak, és ezért viselni kell a felelősséget. Vagyis a nagyapám nemcsak gyönge volt, vagy szkeptikusan visszahúzódó, ahogy többé-kevésbé a Harmonia állítja, hanem ő volt az is, aki eltűrte a holokauszt gyilkosságait. Ez a mondat nem összeegyeztethető a családi emlékeimmel és érzéseimmel, hiánya viszont nem összeegyeztethető a történelemmel. És olyan vakságot, sőt közönyösséget jelent, ami nem összeegyeztethető az emberiességgel. Szóval lehet, hogy megtettünk mindent, amit lehetett, mentettük a zsidókat, és embereinknek jó grófja voltunk, de valahogy mégiscsak hiba csúszott a számításba, nem?! Hogy gyorsan vagy nyeglén mondjam: egy olyan 600 ezres hiba becsúszott.
Nem kéne ezt a leghatározottabban rögzítenünk, közösen, mint nemzet, miközben oly hevesen ápoljuk nemzeti önérzetünket? Pontosabban, hogy ez is hozzátartozik ehhez az ápoláshoz meg az önérzethez."