Válaszoltak: Hajdú Mónika Szilágyi Júlia Simándi Ágnes Doxa Hendi Péter Bányai Péter Bina Ladina Spenót Tóásó Áron Zoltán Debreczeni Éva Fülöp László Pompéry Judit Onagy Zoltán Márton Attila Sall László Cseke Gábor Páll Szilárd Neked is van véleményed? - Neked is van véleményed! Hozzá akarsz szólni? Nosza!

Az iraki háború ötödik napján már hallottuk azt is, hogy megsebesült Szaddám, azt is, hogy meghalt, hogy a tévében nem is őt mutatták, és mégis... lelkesítő beszédet mondott. Még egy ilyen agyonfilmezett háborúban is megtörténhet minden - lehet, hogy mire ennek a levélnek a végére érek, Irak máris kapitulált... Volt viszont egy igen érdekes 48-órája ennek az amerikai - sajnos nem ingyen - cirkusznak: amikor azt várták, hogy Szaddám vonuljon "önkéntes" száműzetésbe. Tudjuk, ugye, Szaddám azonnal nemet "üzent". Kérdem tőled/Öntől: te mit tettél/mit válaszolt volna A SZADDÁM HELYÉBEN? Elítélni, ugye, könnyű egy háborút, de odaképzelni magad... Amennyiben akad annyi empátiád, kérlek, válaszolj/ha tudja, kérem válaszoljon lehetőleg postafordultával! Café Stockholm, 2003. március 24-án Gergely Tamás

Hajdú Mónika

NONÁ
Hogyan? Száműzetésbe?
Persze, hogy elmennék.
A Holdra!
Sugármeghajtású rakétával.
Van ám nekem olyan!
Ja, tudják? Hm.
Szóval elmennék száműzetésbe a Holdra.
Ott még könnyebb lenne a lelkem.
És Allahhoz is közelebb lehetnék.
És testsúlyom ellenére önfeledten ugrálhatnék.
Bár már így is önfeledt vagyok.
Nem tudom, mit csinálok.
Azt sem tudom, hogy még én vagyok-e én vagy már valamelyik hasonmásom.
Tessék mondani, a Holdon van olaj?
Hogy nincs?
Akkor inkább a Napra megyek.
Az úgy is olyan aranyosan fénylik.

Szilágyi Júlia

Ma láttam - angol? amerikai?- srácokat, hadifoglyok. Ápoltak és rémültek.Vajon mire számítottak? Az emberek azért itt sem, ott sem egészen hülyék.De hogy mit gondolnak ténylegesen, nehéz megítélni. Pláne hogy egy diktátor mit gondol! Számára, gondolom, nincs alternatíva: ő vagy minden vagy semmi. Ha van egy kis gerince, s nem akarja, hogy elevenen elfogják, megöli magát a legvégén. Szaddám talán igen, Bush biztosan nem.

Simándi Ágnes

Ha Szaddám lettem volna, szaddámul cselekedtem volna abban a helyzetben, ami éppen az ő szaddámsága miat alakult úgy, ahogy. Mivel nem vagyok Szaddám, s végtelen pacifizmusomnál csak gyávaságom nagyobb, a vérontás megakadályozását nyilván szökésemnek köszönhette volna az istenadta nép. De azért ne legyünk olyan biztosak ebben a megmentő akcióban. A történelmi hűséghez ma már az is hozzátartozik, hogy W. George úr vagy fél nappal később egy másik beszédében kifejtette, hogy akár megy Szaddám, akár nem, ő támad. Úgy látszik, nyuszika esete minden ilyen kétes esetre igaz. Legalább megvárta volna azt a 48 órát, hogy találjon valami kifogást, amibe beleköthet. De W. George úr is csak apucika kisfiaként rontja el a játékot türelmetlenségével. Elvégre éveket vártak rá...

Doxa

Nem tudom odaképzelni magam, mert soha nem volt ingerenciám embereket elgázosítani, kínozni, más országokat lerohanni, stb.

Hendi Péter

Jók ezek a kérdések, mert ahogy írásba foglalom a választ, mégha ilyen cseppfolyós, majdnem semmire se kötelező Emil formában is, az már arra késztet hogy még egyszer átgondoljam azt, amit gondolok. Ilyen módon két válasz van. Emil előtt: Szaddám helyében én elmentem volna. Nem azért hogy kollaboráljak, hanem azért mert ez látszott a legésszerűbbnek. Bush is ráfázott volna, mert mit csinál azzal a sok rakétával meg katonával. Emil után: Úgy gondolom, hogy én nem tudom beleképzeni magam Szaddám helyzetébe. Nem semmiért lesz valakiből diktátor (mint ahogy amerikai elnök se!). Ezek az urak másként érzékelik a veszélyt meg ésszerűséget mint én, aki, ha ütök egy szép poént a teniszben, annak úgy megörülök, s az ellenfelemet úgy megsajnálom, hogy a következő labdát minden bizonnyal elrontom. Mit tehenék én ezzel a mentalitással Szaddám vagy Bush helyében? Csak nézem őket és görcsben a gyomrom, meg minden belső szervem. Egyik nagyobb őrült, mint a másik. Nem szívesen teniszeznék velük.

Bányai Péter

Mint az elküldött fényképek is bizonyítják, kitartottam volna, feleségemmel együtt, hisz áttértünk az iszlámra, méghozzá annak fundamentalistább változatára. A napokban lehet, hogy nem találsz otthon, találkánk van Oszama ben Ladden-nel, be akarunk iratkozni szervezetébe, én már feliratkoztam a kolozsvári pilótaiskolába, stb. De - ezekről nem szívesen írok levélben (titok!). Majd személyesen. Rövidesen. Egyik alegységünk ugyanis, amelyhez tartozni fogunk, épp Svédországot fogja elfoglalni.

Bina Ladina (Saszet Ágnes)

Az al-Café al-perforál számára: Allah legyen kegyelmes magához, kedves ibn-Tamás! Mi, nők, nem üzenhetünk nemet. Nem is nagyon szoktunk nemet mondani, úgy tudom, ez a keresztény kultúrkórra is érvényes. Mivel azonban háborús helyzet van (we have a situation here), Szaddám üzenetét magamévá teszem, noha nehezen értem, mert mi, kelet-erópaiak szívesen vonulunk önkéntes száműzetésbe. Azt nem értem, hogy mer egy diktátor igazságában kételkedni? Ha tovább is így folytatja, olyan szörnyű sorsra jut, amelyet tűvel kell majd a szeme sarkába karcolni tanulság gyanánt. Allah irgalmazzon magának, kételkedő gyaur!
Csadorográd 1404

Spenót

Felhívtam volna a Busht, hogy "Jöjjön kollega, menjünk együtt. Legalább mindkettőnknek lesz EGY jócselekedete az életben."

Tóásó Áron Zoltán

Én úgy látom, nem volt valós alternatíva, olyasféle kérdés volt, hogy most kiugrasz az toronyblokk csúcsában lévő ablakon, önkéntesen, vagy fejbelőjelek? Ebben az esetben megkockáztatnám azt, hogy az éjjelilámpát eldobjam a kérdező felé, hátha eltalálom...

Debreczeni Éva

Én azt válaszoltam volna, teljesen udvariasan, hogy: "Csak Ön után!"

Fülöp László

Megüzentem volna, hogy száműzetésbe nem megyek, majd bevártam volna a bombákat.

Pompéry Judit

Hogy mit tettem volna Sz.H. helyében? A kérdésben benne foglaltatik, hogy bele tudom magam képzelni a helyzetébe. Más szóval valamilyen mértékig azonosulni tudok vele.

Elképzelhetetlen számomra, hogy ekkora „történelmi küldetéstudattal”, realitásvesztéssel, egyben ekkora hatalomvággyal, gátlástalansággal, fanatizmussal és pimaszsággal tudnék rendelkezni. Pedig mindez szükséges ahhoz, hogy valaki 30 évig és több krízis, vesztes helyzet után is uralkodjék egy országon. Aki pedig nem ilyen, az nem hagyja eddig elfajulni a helyzetet, igyekszik kimászni belőle időben és optimalizált presztízsvereség mellett.

Hiányoznak belőlem a despota alkati előfeltételei. Így tehát nem tudom megmondani, hogy a háború előestéjén mit tettem volna Sz.H. helyében.

Hogy mit kellett volna tennie, az más kérdés. A sok-sok kihagyott helyzet után bekövetkezett katasztrófa pillanatában helyesebb, kíméletesebb és elegánsabb lett volna az öngyilkosság. De ezt nyilván az europäer mentalitása mondatja velem. Erre a mohamedán világban tudtommal nincs minta.

Onagy Zoltán

Hát ja. Mit tenne ezzel-azzal, ha a világ virág lenne, nem gyorskorcsolya. Ha volna, ha úgy volna, ha a "fenekébe markolna" etc. A képzelet a valósággal határos. Nem terjeszkedik túl a ráció üzemvitelén, okosan megáll az "akarom is, hát persze, de tartózkodom a világi cselekedet trivialitásától", mer' hátha nem is úgy gurul, mint a golyóbis. Zökkenőmentesen (az egekben). Pedig a fickó megindul a hegyoldalon, hegyoldal meg nincsen.

Egyszóval: Hm. Kettővel: Hm és khm.

Hogy Szaddám helyében mit, azt nem tudhatni. Pedig a fantáziám ép, a reggel sötéten csendes, a csillag ragyog, szárnyalhatna a hatalomvágyó képzelet. Nem száguld. Mielőtt rálódulna egy ilyes istenkirályi állapotra, a fékrendszer működésbe lép, hogy azért már mégse, no. Lehetsz Attila a regékből, honfoglaló Árpád vérszerződés közben, a kör közepéről, Kádár János a mai valóságsókból, de Szaddám aligha. Nincs koreográfia egy ekkora szellem azonosságának leképezéséhez.

Ahhoz, hogy mi tennék Szaddám helyében, Szaddámnak kellene lenni, ami nem ugyanaz. Az egy más konstrukció.
Iraki katona, huszonöt éves, az már igen. Közelebb van. Közelebb egy arasznál.
Hiszenhát én is. Én is benne valami hasonló impertinens otrombaságban, ami egyszerre a haza, a ház, ahol élek, a nő, akivel élek, anyám és apám, akikből élek, gyerekkorom, ami életben tart, fáim, útjaim, benne a kanyarok, a szűkületek, az emlékek, az első csók akácerdeje, a folyók-hegyek-füvek-fák-felhők, a haza, ez a haza, nem más, a haza, amitől ötszáz kilométerre eltávolodva elszorul a garat, összefut a szemben a könnyű, a haza, amiből egy van - ám mindez leöntve...
Leöntve, le bizony valami vörös katyvasszal, ami a kommunizmus és a bűnözői hajlamok kettőse demagógiával és tehetségtelenséggel, hazugsággal és bunkósággal, de mindez nem számít. A katona harcol.
Mit tehet a katona? Mit tehetett tegnap, mit ma, mit holnap?

Huszonöt éves vagyok, huszonöt évem Szaddám (kommunizmus) jegyében. Minden óvodai-iskolai-főiskolai (kisdobos, úttörő, KISZ) percben azt verik belém, ki az isten, mi az isten, milyen vallású, Isten kit szeret. Szaddámot (Lenin elvtársat) szereti. Ő a kiválasztott. Hát harcolok. Nálam az igazság. Az igazság egy.
Le akarok lőni legalább egy amerikai Lopakodót, kilőni egy amerikai tankot, leszedni egy amerikai Apache-ot, kinyírni legalább egy amerikai katonát. Harcolni akarok. Mindenért, ami a hazám. Ha nem akarnék harcolni szívvel, teljes erőből, nem volnék iraki katona az összes heroikus érzelemtől és indulattól vezérelve (magyar huszár az összes hősi hagyománnyal felvértezve). A zsoldos pénzért harcol. Az amerikai az zsoldos. Én a hazámért.
Harcolnék. És meghalnék. A katona meghal. Másik jelző: a túlélő megússza. A győztesek túlélője is megússza, de micsoda különbség. Hős akarnék lenni, akire büszke a haza. Az édesmama. Az özvegy. És büszkék az árvák. Rám, aki vérét adta.
Nulla alternatíva. Statáriális döntéshelyzet.
Egyet nem szeretnék, de azt nagyon nem. Amikor hosszú, kegyetlen tépelődés, önmarcangolás után éppen megadnám magam, mert reménytelen minden. Kézben a rúdra applikált fehér inghát, másznék a harcárokból kifelé, és akkor lőnének agyon. (Mint oldalt a képen.)

Márton Attila

Nos ami az iraki-amerikai ingyencirkuszt illeti, ez egy akkora lehetőség volt az amcsiknak amit nem szabadott volna kihagyniuk, és nem is hagyták ki, allítólag már több, mint egy éve keszítgetik nagy titokban nekünk ezt a háborút. Ami mindennél jobban bizonyítja az úgynevezett polgárok józan eszét.
Nos, én a Szaddám helyében nyilván egy intelligens diktátor lettem volna, és ugyancsak nemet mondtam volna, márcsak azert is mert, lassan egyre ritkább lesz am, aki nemet mer mondani az amcsiknak, utána meg visszavonultam volna a szerájomba, vagy a mittudomén mimbe, oda ahol a 16-17 éves lányok el tudják feledtetni a háborút, és csak az évek múlása tűnik egyre borzasztóbbnak. Aztán egy alkalmas pillanatban, a legszebb lánnyal örök álomba merültem volna. (Mondjuk, akkor, amikor az amcsik már a városban lövöldöznek.)

Sall László

Ha én Szaddám le(he)ttem volna, akkor én ugyan kivártam volna azt a negyvennyolc órát, de azt arra használtam volna, hogy kilépjek az ENSZ-ből, megszüntessem Irak önállóságát, és kérettem volna Irak felvételét az Amerikai Egyesült Államok közé. Így megmaradhattam volna legalább kormányzónak...

Cseke Gábor

A Dzsinn válaszol...
Először nem akartam válaszolni a felvetésre, mert blődlinek találtam, de aztán ma reggel valahogy úgy ébredtem, hogy azt mondtam magamban: akár Szaddám is lehetnék, mert miért ne? Sőt, jobb lenne az ő bőrében lenni, mert akkor most nem lenne más gondom, mint hogy miként bújhatnék ki az egérfogóból, és mivel engem minden hájjal megkentek és -kenegettek, ez nem egy nagy dolog, főleg egy ekkora sivatagos országban, mint Irak. Meg aztán, ha az ember annyit szájalt már a világ ellen, s szidta az átkozott amcsikat (kevésbé a komcsikat - no lám, hol vannak azok? s akik maradtak, azok se igazán azok...) meg a szövetségeseiket, akkor legyen annyi vér a szívkamrájában, hogy ha rá merészelik tenni a lábukat a hazácska földecskéjére, illetve a kezecskéiket az olajocskára, akkor pörköljön oda egy jó nagyot, még akkor is, ha utána kifektetik, de ahhoz túl korán kell felkelniük és meg kell találniuk engem, márpedig én - jól tudja a világ - csak egy dzsinn vagyok, akit kieresztettek a palackból.
FOGJATOK MEG, HA TUDTOK! FOGJATOK LE, HA TUDTOK!
FOGÓZZATOK MEG, HA TUDTOK!
És eszembe jut a gyermekkorom:
Szaddám voltam, Szaddám lettem újra,
Lovagolok fűzfasípot fújva...

U.i. Izgalmasabb kérdésnek tartom, hogy kedves Szaddám úr mit tenne az én helyemben azért a fizetésért, amivel az élet kiszúrja a szemem?

Páll Szilárd

Van ennek a 48 órás történetnek egy görcsösen groteszk oldala is, természetesen. Mert hátha Szaddám tényleg felhívta haverjeit: "Juszuf, figyusz, Allah szakállára kérlek, ezek az amcsik ki akarnak lőni, elbújhatnék nálatok?" De mivel mindenki fél Amerikától, talán fel sem vették a telefont. Szaddám úgy járt, mint az egyik Rejtő-regény matróza, kitiltották a világ összes országából. Ekkor arra gondolt, hogy csak az űrben lehet neki boldogulása, de aztán arra gondolt keserűen, hogy manapság valamirevaló űrhajója is csak az amerikaiaknak van.