Címzettek: Kelemen Attila Demény Péter Sall László Buna Botond Székely Dénes Kinde Annamária Tóth Károly Antal  Könczei Árpád Borcsa János

Kedves Rokonom, Ismerősöm, eddigi vagy leendő Munkatársam, mindenképpen Café-olvasó! A Café Stockholm rövid sorozatot indít heti egy kérdéssel, melynek megválaszolására eddigi munkatársait és barátait kéri fel. Az aktuális kérdés: NEKED ÉPPEN MI FÁJ ÖNNEK? Sok minden sokféleképpen fájhat. Láng Zsoltnak például a mája fáj, már-már perforál, bár az enyhíti a fájdalmát, hogy Berlinben, ahol éppen él, nem egy nővér jut egy betegre, hanem egy páciensre húsz asszisztens. Nekem jelenleg éppen az fáj, hogy kicsi fiam egy nemzetközi asztalitenisz versenyen nem vehet részt, tegnap viszont tíz perccel a híradó megkezdése előtt az fájt, hogy telik az idő s én öregszem. Egy hónappal ezelőtt ugyancsak nekem még az Orbán Viktorék négy éve fájt, Stockholmban, Göteborgban viszont Tóth Károlynak valószínűleg éppen a mostani magyar kormány nem tetszik. Berit Lindholmnak viszont a háj a derekán fáj, éppen az. Mi fáj neked/önnek? Légy humorodnál/legyen humoránál, mikor válaszolsz/válaszol - röviden, vagy ha nagyon fáj, hát... Gergely Tamás

Kelemen Attila
A Transindex internetportál főszerkesztője

Nem biztos, hogy a fájdalom a legjobb szó rá, inkább a szorongás.
Attól szorongok, hogy nem haladok úgy a PhD dolgozatommal, ahogyan szeretnék. Tulajdonképpen arról van szó, hogy az internetes tartalomfejlesztés a gyorsulásról szól, az elméleti gondolkodás pedig a lassulásról, és attól tartok, hogy ha nem bírok felvenni egy elméleti perspektívát azzal kapcsolatban, amit a Transindexnél - http://www.transindex.ro - csinálok, hibás döntéseket fogok hozni. De elméleti távlatot felvenni nem tudok, mert két-három napra van szükségem ahhoz, hogy kellőképpen le tudjak lassulni, de ennyi ideig csak nagyon ritkán negligálhatom a Transindex-szel kapcsolatos különféle tartalomfejlesztési projektjeink menedzsmentjét.

Demény Péter
Költő, a kolozsvári Krónika főmunkatársa

Nekem nem fáj semmim, csak úgy elfájogatok magamban.

Sall László
Költő, a Két évszak művészeti kiadvány szerkesztője

Őszinte leszek. Fáj. A fájlom fáj. Még mást is fájlalok, természetesen, de ennél nagyobb fájldalmam most nincs. Tegnap óta fájl. A merevlemezemről akartam egy 57,6 MB-nyi fájlt kimenteni a cd-lemezre. Rutin munka. Egy számlát (tíz darab 5. "két évszak" művészeti kiadvány) kellene megírnom s ehhez az Excel-t is telepítenem kellene. Jelenleg nem tudom telepíteni, mert túl kevés a szabad tár (memória).
Kimentettem tehát ezt az 57,6 MB-nyi fájlt egy lemezre, amin már volt néhány fájl korábbról.
(Persze, mint feleségem találóan megjegyezte, hogy miért is sall az én és közeli rokonságom családi neve, merthogy mindig másSALL foglalkozom, így aztán valami kérdésre rossz választ adhattam, úgyhogy...) Azok a fájlok most nincsenek ott. Nos ez fájl nekem. Mert már nem tudom, mi volt azokon a régi fájlokon. Múltam egy része fájl, mondhatnám így is persze s akkor már nem lenne annyira tragikus ez a nem tudom. Mert a múltat, múltunkat többnyire tudjuk vagy nem s ezért fáj. De nekem mostmár nincs (számítógépes) múltam. Ami van, az hiányos. Persze el lehetne menni egy szakemberhez s az biztos elő tudná hívni (mint egy modern Freud, mondjuk egy fájl-pszichoanalitikus) a régi fájldalmaimat. Ám most úgy tűnik, erre már nem lesz alkalmam. Nincs pénzem ugyanis erre (ezen a számla sem segítene). Egy ideig még fájlni fog, aztán átmegy tudásba az egész. Legközelebb majd tudom, hogy vagy ne csináljak egyszerre többet, mást is, vagy jobban figyeljek oda, hogy egyszerre mit csinálok, vagy másképpen kell ezt az egészet csinálni s akkor nincs többé fájlDALOM.
Írjam kézzel a számlát ?

Buna Botond
A Brashow levelezőlista vezetője

Nekem fáj a háj. Ez azt jelenti, hogy fáj az, hogy szép lassan elindul bennem is az elhízás lassú, és sokszor visszafordíthatatlan folyamata, mely ellen sajnos elég keveset tudok tenni. Munkahelyemen naponta 8.5 orát kell üljek a számítógép előtt, sajnos rá vagyok kényszerítve egyelőre, ez nem tarthat örökké ugyebár, és ha majd ...., akkor ... Addig is a háj ellen gyakori idegeskedéssel próbálok védekezni. Ennek sajnos van egy mellékhatása is, nálam: az, hogy megjelentek az első fehér hajszálak. Környezetem megcsodálta, én meg szép diszkréten elhullasztottam.
Tehát főleg ez fáj, s ha nem sikerült ezzel feldobjalak, akkor meg elmondhatom, hogy nekem pont az elmúlt par hónapos MSZP kormányzás fáj, meg ami még ezután következik.
Es talán ami igazán fáj, az az, hogy nemrég távozott örökre egy olyan személy az életemből, aki felnevelt, és aki megtanított, hogy milyen az igazi, önzetlen, önfeláldozó szeretet.

Székely Dénes
A Netscape Communications Corporation csíkszeredai munkatársa

Fáj(in) ez az élet, csak szokni kell. Nekem az fáj, ami másoknak is, a könyökem, ahogy jön ki belőle az a sok süket duma, ami folyik a MÁÉRT. A holnapért bezzeg nem folyik semmi, csak el-elmerengnek egyesek, azon, hogy biza elbaltáztuk(ták), az elmúlt tíz évben az intézményesített agyelszívás volt az egyik legsikeresebb "üzletág" kisebbségi és többségi politikus(s?)aink számára. És fáj, hogy külhoni magyar vállalkozóinkat sikeresebben támogatta a kedvezménytörvény, mint a külhoni magyar családokat, mert ugyan a jóváhagyott magyar oktatási támogatás összege alig négy-öt Skoda árát teszi ki, de nincs rá pénz, mert kellett venni vagy negyvenet, legyen mivel begyűjteni a kéréseket. És fáj(ni) fog sok határon túli magyarnak, hogy az "igazolvánt" túl kemény papírra nyomták, nem lehet, csak nagy kínok árán rendeltetésszerűen használni. És fáj, hogy már beszélni sem tudunk másról, mint a politikáról, pedig az egy főre eső bájos "schwester"-ek számáról tán kellemesebb és időszerűbb lenne dumálni. De fáj... tele van...

Kinde Annamária
Költő, a Nyugati Jelen főszerkesztője

Fáj a hátam. A lábaim is, érszűkület okán. Fáj továbbá, hogy dolgozni kell, nem sírdogálhatok tovább, hogy milyen jól tudnék én dolgozni, ha hagynának. Mert itt Aradon, a Nyugati Jelennél el is várják a főszerkesztőtől, hogy dolgozzon. Bár az igazat megvallva, nem tudom én egészen komolyan venni ezt a főszerkesztő-dolgot. Azt, hogy munka van, azt igen. Arad megyében ma 49 ezer magyar él. Azt mondják, tíz éve még 70 ezer volt. Ne tessen félreérteni, nem fogok amiatt sírni, hogy fogy a magyar. De ha ilyen iramban fogy, húsz év múlva itt már nem is lesz. Ez azért fáj. Persze azt is tudjuk, hogy akkor lesznek magyarok a magyarok, ha megéri magyarnak lenni. Tessen ezt többféle viszonylatban tekinteni. Hát ezek fájnak. Meg a bölcsesség hiánya.

Tóth Károly Antal
Az egykori Ellenpontok szerkesztője, esszéíró

Ha már megkérdezted, akkor elmondom: többek között az fáj nekem, hogy Te, Gergely Tamás, a jelek szerint még ma sem látod, kiket juttatott kormányrúdhoz a magyar választók egy része, akiket kétségtelenül a busás anyagi ígéretek, no meg a kampányhazugságok jóízű elfogyasztása szaporított fel az összlétszám kevéssel több, mint a felére.
Vedd már észre, hogy Medgyessy Péternél szánalmasabb miniszterelnöke nemigen volt még Magyarországnak. Nem csupán arra gondolok, hogy segítség nélkül nehezen tud összehozni egy hibátlan magyar mondatot (márpedig a kifejezés módja szoros kapcsolatban áll a gondolkodás szintjével és pontosságával), hanem arra is, hogy a bizonytalanság jól láthatóan ott lebeg minden gesztusában, a tekintetében, az arckifejezésében. A szocialisták bábja ő (bár a szabaddemokraták is igyekeznek a mozgatói közé felzárkózni), mindenekelőtt a Kovács Lászlóé, aki - nem kétséges - napjaink leggonoszabb lelkű magyar politikusa. Bizonyítja ezt az az agresszív vehemencia is, amivel hamisításait és rágalmait közhírré szokta tenni. Kovács persze rokonlelkekkel van körülvéve (közéjük tartozik a három szocialista grácia is); nélkülük elveszítené az erejét.
Tudjuk, hogy a választások óta eltelt időben a mai kormány a kampányígéretek egy részét elfelejtette, más részét szűkebbre szabta, de ami megmaradt, az elég volt ahhoz, hogy az államháztartás hiányát az utóbbi évekéhez viszonyítva jelentősen megnövelje. Az új gazdaságpolitika elvet minden olyan megoldást (lásd Széchenyi-tev; a családi gazdálkodás és a hazai vállalkozások támogatása), amivel az előző kormánynak a nemzetközi recesszió ellenére is viszonylag magas szinten sikerült tartania az ország gazdasági növekedését. A mostani vezetés a jelek szerint kívülről jövő csodára vár. Talán mert úgy érzi, létével visszaszerezte a Nyugat támogató bizalmát. Csoda nélkül, meglehet, hogy az államháztartás felborulása, az infláció növekedése és ezáltal a lakosság jövedelmének elértéktelenedése fenyeget.
Te, Tamás, aki Erdélyből származol, bizonyára sok információval rendelkezel az ottani helyzetről. Tudjuk, hogy a kisebbségben élő magyar minden anyaországi kormánnyal természetszerűen jó kapcsolatot kell kialakítson, mert nincs más választása. Azt azért Te is feltűnőnek tarthattad, hogy a magyarországi választások első fordulója után Markó Béla, a magyarok romániai szervezetét diktatorikusan irányító, de a román politikusokkal könnyen megalkuvó klikk vezére, a második forduló eredményét be sem várva, sietett üdvözölni a szocialistákat győzelmük alkalmából. Itt megint rokonlelkek, valamint (minden bizonnyal nem közösségi) érdekek találkozásának lehettünk tanúi. Ezt az egymásratalálást az sem zavarta, hogy Kovács Lászlóék az Orbán-kormány románokkal kötött egyezségének - amely a státustörvény zavartalan alkalmazását lehetővé tette a romániai magyarok esetében - a felmondását helyezte kilátásba. A Magyarországot vezető mai politikusok, akik a jószomszédi kapcsolatokat (minden szépítő nyilatkozatuk ellenére) a szomszédos országokban élő magyarok érdekei fölé helyezik, magatartásukkal, az előző kormány kisebbségekkel kapcsolatos ígéretes politikájának bírálatával kétségkívül katalizálták, hogy a román és a szlovák miniszterelnökök szövetkezzenek a státustörvény ellen. (Úgy látszik, ennyire zsugorodott a kisantant, bár a szerbek most éppen a helyzetükből következő lépéshátrányban vannak.)
A magyar szocialista politikusok nem tudnak szabadulni kommunista múltjukból örökölt alázatoskodó reflexeiktől a külföldi hatalmasságok előtt. A honvédelmi miniszter nem az együttműködés fejlesztésének részleteiről, a többi ország fegyvernemeivel való összhang létrehozásáról vagy valami hasonlóról készül beszélni a most kezdődő NATO-csúcsértekezleten, hanem - mint azt egy sajtóértekezleten elmondta - felajánlásokat készül tenni - a NATO-főtitkár kérésére. Régen kommunista pártgyűléseken tettek munkafelajánlásokat, de Moszkvában is elvárták, hogy az odarendelt politikus ilyen módon bizonyítsa jófiú voltát, országa vezetésének megbízhatóságát. Ahogy Bródi Gábor helyettes külügyi államtitkár - ugyancsak újságírók előtt - leszögezte: a prágai csúcsértekezlet "Magyarországnak egyfajta megbízhatósági teszt lesz". Már nehogy egyenes gerinccel menjünk el rája.
Az önmaguk pozitív képének külföld előtti megkreálásában nagy szerepet kap az ellenfélnek a nyugati köz- és hivatalos vélemény számára való befeketítése. Orbán Viktor személyiségének nagyságát bizonyítja, hogy bár teljesen a politikai élet hátterébe húzódott, szinte nem is lehet látni (bár különböző helyeken elmondott beszédeit továbbra is érdemes olvasni), a kormánypárti politikusok szüntelenül őt támadják, és szemmel láthatólag félnek tőle. A Foreign Affairs című lap rágalmazó cikkírójának véleményét felkapva nacionalistának és (ma ez a legsúlyosabb vád) antiszemitának minősítik az előző miniszterelnököt és egész kormányát. Ez is régi reakció: mivel az osztályellenséget ma már nem lehet kiirtani, legalább bemártjuk a Nagy Szövetséges (vagy "szövetségesek") előtt. Akik ezt teszik, azok rendkívül ostobák kell legyenek, mert nem veszik észre, hogy egy másik hazai politikai irányzatot idegenek előtt támadva tulajdonképpen saját országukat járatják le. Ez esetben különös tekintettel arra, hogy az ország lakosainak szinte a fele ezt a "nacionalista és antiszemita" embert szerette volna miniszterelnökének.
Lehet, persze, hogy nem is annyira ostobák, talán nagyon is jól tudják, mit csinálnak. Ebben az esetben azonban sokkal messzebbmenő következtetéseket kell levonnunk arról, hogy vajon miféle társaság az tulajdonképpen, amely ma Magyarországot irányítja?

Könczei Árpád
Zeneszerző

Egyszer bővebben is fogok válaszolni, de most éppen Szatmárnémetibe indulok, este lesz a Cseresznyéskert bemutatója, Árkosi Árpád rendezte, én írtam a kísérőzenét. MIFÁJ? Például a Duna TV.

Borcsa János
Könyvkiadó, kritikus

Mi fáj? Úgy vélem, a járda. Nem csoda, én is sokat koptatom, tudniillik földön járó vagyok. Nem négy keréken guruló. Megfigyelhetem, hogyan kopik. Nem porlik, amint a szikláról énekelve van. De vannak rajta finom repedések, hajszálerek - mint a márványban -, aztán bemélyedések, gyűrődések, sőt erőszakos beavatkozásra utaló jelek: légkalapács nyomai, vagy csákányé talán. Kisebb gödröket is láthatsz, aknáknak is mondhatod némelyiket. Sebek, amelyek nem gyógyulnak be, s nem is igen gyógyítják. Gyalogjáró inkább kerüli ezeket. A végeken, a Kárpátok alatt csakúgy, mint Pesten. Akarva ugyan nem, de akaratlanul néha belelép. Kifordul a bokája, innyúlást szenved, ízületei érzékenyekké válnak a göröngyös útra, a járdaösvényre. De nem fáj. Gyalogolni jó. A járdák fájnak a periférián s a centrumban egyaránt. Érzékenyek.