Címzettek: M. Veress Mária Cselényi Béla Székely Dénes Balázs Imre József  Imreh Sz. István Kelemen Attila Ágoston Hugó Gyalai István Klein Éva Tóásó Áron Zoltán Szabó Csaba Balázs Attila Dezső Bíró Béla Sántha Attila és Moshu

Tudjuk, hogy emberek klónozása lehetséges. Olvastunk arról, hogy nemsokára megszületik az első klónozott gyermek. Kérdésünk: SZERETNÉ, HOGYHA KLÓNOZNÁK ÖNT? IGEN/NEM, kérem, indokolja! Gergely Tamás

M. Veress Mária
író

Természetesen. Sutyiban mindenki szeretné, ebben biztos vagyok.
Gyerekkoromban abban reménykedtem, hogy valahonnan előkerül egy kislány, aki szakasztott másom.
A klónozás csupán az egyik módja annak, hogy továbbadjuk génjeinket. Nem tudom, minek kerítenek akkora feneket az egésznek. Elvileg a lombikbébi sem jobb, mint a klónbébi. Az sem Isten akarata szerint történik. Az lenne a legjobb, ha magam nevelhetném a klónbébimet. Olyanná formálnám, amilyen én lehettem volna, ha előre tudtam volna azt, amit ma tudok. Hát nem fantasztikus ez a lehetőség?

Cselényi Béla
Költő

Nem, mert félek a haláltól, s nincs szükség a haláltól való másik félelemre.

Székely Dénes
A Netscape Communications Corporation csíkszeredai munkatársa

Néha. Például ha egyszerre négyfele kellene szakadni. Mert kétfele még-még sikerül, de azzal annyi...
Habár ha belegondolok, akár fájdalmas is lehet. Az Úr 1920. esztendejében, amikor a párizsi erdők kies ligeteiben mindenféle cilinderes úriemberek elkövették rajtunk először a klónozást - helyi érzéstelenítéssel, lásd Sopron - az, kérem szépen, nagyon fájt. Még most is sajog, ha néha-néha átmegyek ebből a kicsi országból a nagyobbikba. Há mé nem a kökösi vámnál kérik az útlevelet, kéremszépen? Nagylak olyan messze van, hogy addig elzsibbad a kezem...
Úgy hogy inkább klórozom magam, jóféle szeredai csapvízzel. Az nem fáj. Csak viszket - mármint a bőröm. Na meg a tenyerem, főleg a számlafizetés napja előtt.

Balázs Imre József
Költő, szerkesztő

Nem. A környezetemnek szerintem egy példányban is bőségesen elég vagyok.
Minek rontani az emberiség amúgy is rozoga génállományán? Néha szeretnék viszont egyszerre több helyen lenni. De ez nem ugyanaz.

Imreh Sz. István
Génkutató

Nem szeretnem, mert én csak a prototípus vagyok. A fiam már határozottan javított kiadás, az unokám pedig tökéletes. LOGIKÁDAT KÖVETVE TEHÁT TŐLE KÉRDEZD (15 HÓNAPOS)!

Kelemen Attila
A Transindex internetportál főszerkesztője

Közömbös. Nem az én életutamat éli majd, másmilyen lesz. Ha olyan lenne, mint én, ami kizárt, akkor is csak akkor zavarna, ha a főnököm lenne.

Ágoston Hugó
Tudományos szakíró

IGEN.
Indoklásom kettő. Az első az egész emberiség boldogulását illeti. Bizonyos egyedi agyberendezéseket (ld. Einstein, Bolyai STB.) mindenképpen perpetuálni kellene. Márpedig, ahogy a népdal is mondja (az egész népet nem lehet - érdemes - klónozni): "Belőlem egy nem elééég..."

A második megokolásom szubjektívebb: régóta tudom, hogy milyen egyedül (rossz). Ezért szeretném, ha lenne magamnak még kettő magamból. Ha már lehet - és a Café megengedi -, azért egyenesen kettő, mert nekem két énem, természetem, személyiségem van (Hyde és Jekill, csak még radikálisabban). Az egyik énem rossz, gonosz, ünneprontó, sátáni és találékony, zseniális - a másik angyali, jóságos, emberbarát és mennyei módon fantáziátlan. Szeretném mostmár ezeket nem összekeverve is látni. De mondom, egyelőre beérem azzal, hogy csak egy klónom legyen, addig is, amíg a klónozásban fel nem találják az MSZP (Másik Személyiség Profilírozása) módszert.

Megjegyzés. Mint már tudjuk - óóóó, Dolly -, a klónok hamar hozzáöregednek a donorhoz (a nyálkahártyám, a horgasinam, esetleg a mellbimbóm átültetés idején mért életkorához). Ennek én örülök, mert nem sokat kell várnom, hogy azonos borivásúvá legyen/ek velem a klónom/jaim. Másfelől azonban leszögezem, hogy pelenkázni addig a röpke egy hétig sem fogom őt/őket.
Magamat.

Gyalai István
Grafikus

Nem szimpatikus az egész dolog, mert az ember megismételhetetlenségét vitatja, a "megcsinálni" technikai dühét tükrözi (mintha mindent, valóban mindent meg lehetne "csinálni", esőt, felhőt, mosolyt, verset, gyermeket szériában); nem szimpatikus a technika önhittsége és fantáziátlansága (szemben a látszattal); van benne valami a bábeli arcátlanságból, valami ősi metafizika-ellenesség, a "gombnyomásrajárás" ősvallása. Magamat pedig elég a földnek egyszer elhordoznia. Sokkal, sokkal jobban érdekelne, egyszer értelmesebben élni, az időmet helyesebben elfgogyasztani, tekintetemet a világ egyszeriségén élesíteni, megszabadulni a mennyiség szédületétől, a klónozás-témában is. "A kevesebb - több": ide is illik. Persze vitatkozni is lehet, s a jó nagy pénzt sem lehet tagadni, ami ebben az ötletben benne van. De ez még nem ok.

...s a valódi kérdés, mit szólsz Nietzsche-hez: "Meghalt az Isten." Szerintem nagy téma; s nem annyira kérdezősdi-felelősdi. (S rögtön a következő: ha igen, s helyére tényleg beül az ember, akkor az hova vezet.) Úgyhogy marad a kérdés, tán épp a kérdések kérdése. (van még egypár: pl. hogy lesz majd kint télen a földben, pl. Lám, lehet velük játszani. És bekövetkezhet a nagy hígulás. mindenről-mindenhol-mindenki: elbeszélheti-számolgathatja orgazmusait, székletét, véleményeit. Hm.)

Klein Éva
Professor emeritus, Karolinska institutet, tumorbiológiai centrum

KLÓNOZÁSOMMAL MÉG GONDOLATBAN SEM FOGLALKOZOM:

Tóásó Áron Zoltán
Újságíró

Hideg téli nap volt, a szüleim kevés időre bent hagytak. Mikor utánuk néztem, megláttam az ablakpárkányra kitett kockacukrot. Havas volt, fagyott, fehér. Kinyitottam az ablakot, kinyúltam utána. Nehezen tudtam feltépni, majdnem kiejtettem a kezemből. Nem történt semmi, így lenyaltam róla a hideg havat, majd mohón bekaptam a fagyott kockát, jóízűen szétropogtattam. Életem legízesebb kockacukrát ettem meg. Azt a cukrot, amivel a gólyát kellett volna házhoz csalogatni, hogy nekem kistestvért hozzon. Megettem volna, akkor is, ha önmagamat hozta volna a gólya. Nem álltam volna ellen a kísértésnek.

Ha klónoznának, akkor a másik magamat pofozhatnám, nem fájna. Talán szerelmes lennék belé, vagy nagyon utálnám, esetleg békésen megélnék sokadmagammal... Kivetetném tüdejét (ami az én tüdőm?), szívét, szemét, mint alkatrészt, s betetetném magamba vagy inkább vásárolnék egy Philips-tüdőt, Siemens vesét, Kodak-szemet?! Leülnék velem sakkozni. Nem lenne picit skizofrén?
Nem zavarnám magam?
Lehet, az elvesztett Paradicsom második kincse rejlik ebben, az elérhetetlen almafa...

Szabó Csaba
A Világhírnév alapító tagja

Ennek a világnak az a szerencséje, hogy semmit nem vesz igazán komolyan, és a újkőkorszakból átöröklött játék(igény) génjeinek hatására mindent úgy lát egy idő után, mint a gondtalan gyermek, aki a gránátszegecset piszkálja.

Így vagyunk a klónozással is. Játékosan közelítünk a génsebészet legújabb vívmányához, bár sokunkban - főleg azokban, akik biológiai alapképzésben részesültek az egyetemen - ott borzong a meglátás: a klónozás azonos a feltámadással, az örök élettel. Ime: a tudomány és a hit hogyan konvergál majd az elkövetkező évtizedekben! Ime: megdől lassan minden elmélet, amely a Föld és az Ember biológiai létének szabott határt. Általános feltámadás; programozott feltámadás; megvásárolható örök élet; előfizetéses alapon működő klónozás - ez a jövő, de egyben a Vég is.

Persze, az embernek szerencséje van a rendkívül stabil, jól megkapaszkodott (dominanciáját soha nem elvesztő) játékigény-génjeivel. Ezeket szerintem soha nem lehet majd sem teljesen dekódolni, sem multiplikálni. Mert végülis csak játszunk mindnyájan, ugye?

Balázs Attila Dezső
Internetcsináló

Nem szeretném, ha klónoznának!!! Elég egy is belőlem. Mondjuk, ha a pénzemet tudnám klónozni egy kis kézi, "méd in tojvániai" klónozógéppel...

Bíró Béla
Filozófus, egyetemi tanár

Azt hiszem belőlem egy is sok! Meg aztán iszonyatos komplikációkba is keverhetném magam. Mihez kezdenénk a feleségemmel például? (Nem vagyok hajlandó átengedni annak a mamlasznak, akinek fogalma sincs a nőkről. Ezzel szemben pofátlanul fiatal!). Arra pedig gondolni is rossz, hogy én még egyszer olyan (naiv, hiszékeny, ostoba, beképzelt, agresszív, nyughatatlan stb.) legyek, amilyen fiatalon voltam (vagy a következő 10-20 évből visszanézve), amilyen most vagyok. No, nem ez rettenetes lenne! S nem csak nekem, valószínűleg neki is. Rágondolni is rossz, mennyire gyűlölhetnők egymást. Egy szó mint száz: nem!

Sántha Attila
Költő, szerkesztő

Igen, szeretném, ha klónoznának, s egy időben lehetnék két, netalán három helyen. Az egyik énem a Four Seasons-ben ebédelne, a másik szomáliai gyerekeken segítene, a harmadik bankot rabolna, hogy finanszírozza magunkat. Esténként orgiákat szerveznék, hárman elégítenénk ki az asszonyt, de a legérdekesebb az lenne, mikor mindhárom feleség eljönne, s csak én lennék jelen. Ám mindez csak álom, ugyanis a klónozás csak hitvány földi mása annak, aminek lennie kellene, hisz fizikailag ugyan reprodukál engem, de gondolataim, érzelmeim bennem rekednek, nem adhatom át soha, csak nyilam, a vágy törhet át magamból magam, ha. A mai állás mellett a klón csak egy rokon, bármilyen közeli is, az ember pedig egy rokonnal nem osztja meg titkos gondolatait, akkor már inkább verset ír. Úgyhogy szeretem én a klónozást, de további rokonokra nincs szükségem, hogy aztán civakodjanak velem a hagyatékon, köszönöm szépen.

Moshu
a webmester

Persze.
Legalább egy példányban, és akkor míg én mindenféle földi örömökkel halmoznám el magam, ő rakosgatná ki a szövegeiteket ide.
Ám ha jobban meggondolom, lehet, hogy néhány milliárd példányban kellene, és ebben az esetben csupa okos, tehetséges, bölcs, jóságos derék emberrel lenne benépesítve a földgolyóbis...