EL VANNAK CSAPVA AZ ANGYALOK? 2002. december 19.

Címzettek: Gál Andrea M. Veress Mária Cseke Gábor Páll Szilárd Andrassew Iván Kinde Annamária Balázs Imre József  Pompéry Judit Debreczeni Éva Balázs István Szonda Szabolcs Onagy Zoltán Damó István Gyalai István

Ahogy a korábbi válaszokat átolvasom, megüt a pesszimista hang, ami mintha arról árulkodna, hogy nem a legjobb magyarnak lenni; sőt, mintha az élet maga túlságosan kaotikus lenne, legalábbis az a véleményünk róla. Természetes hát a perforál első sorozatának költői - vagyis sokkoló - zárókérdése: EL VANNAK CSAPVA AZ ANGYALOK?! Kedves Barátom/Rokonom, Ismerősöm, mindenképpen Café-látogató! Válaszold/válaszolja meg a kérdést december 25-ig délbe', csakis a PERFORÁL 2003 számára. Frappánsan, frissen, mások humortalanságát mit sem kímélve! Stockholm, 2002-12-19. Gergely Tamás

Gál Andrea
Esszéíró - Láthatatlan Kollégium

Ma vásároltam egy könyvet, az a címe (románul): Îngerul Electronic, vagyis e-angyal, hát így vannak elcsapva, hogy már áram jár beléjük is, de nem azt akarom ezzel mondani, hogy "sajnos".

M. Veress Mária
író

El ám! Pici pufók angyalkák, szöszik, huncutok és édesek... Már Szilágyinak se kellettetek. Már arra se vagytok jók, hogy feldíszítsétek a karácsonyfát.
Mennyből az angyal, mehetsz a pokolba koldulni egy kis népszerűséget.

Cseke Gábor
Költő

(Saját nevemben írt személyes válaszomat ma és itt és most sem tudnám jobban elmondani, mint a Milos könyve - www.andraassew.hu - május 29-i bejegyzésének végén található, idemásolt versezetben.)
...a szárnyak bénák szennyesek...

Gyónás helyett vallani köpni kikotyogni elszólni mintegy mellékesen bedobni kimondani talán de bűnbánatért soha tetteinket míg elkövetjük földre szállt angyalok vagyunk utána csak utána kapunk észbe hogy eltörtük az egyetlen poharat szilánkjai sebeznek szívünk alá gyűlve szônyeg alatt a szemét az irgalom tanyáján a szárnyak bénák szennyesek elrejtenénk de hová lógnak csapzottan érdesen lessük az ég szavát

Páll Szilárd
Író

Az angyalok? Elmentek maguktól. Huzatot kaptak a hideg falak között. Majd jövünk, ha kellünk, énekelték az angyalok, és elrepültek, mint ősszel a madarak. Egy angyal - én egyről tudok - itt maradt. Beszorult a mázsás kövek közé, ott nyöszörgött és jajgatott. "Mit üzensz a világnak?" - kérdeztem tőle, arra gondolva akkor és ott, hogy ez egy történelmi pillanat, talán most végre megtudom a Lényeget. Az angyal visszakérdezett: "ismered Nietzschét?" Valamelyest, igen, feleltem. Üzenem neki, dögöljon meg!, mondta erre az angyal, és nem szólt hozzám többet.

Andrassew Iván
Író

(Erre egy novellámmal tudok válaszolni. A Beszélések című kötetemben jelent meg, idén. Mellékelem hozzá azt az illusztrációt is, amit Wanda lányom készített. )
"...az angyalt óvatosan kell lekötözni - lehetőleg ragasztószalaggal, hogy ne sérüljön a szárnya."

Kinde Annamária
Költő

El vannak csapva az angyalok? - kérdik Svédországból, és én nem tudom, mit is válaszoljak. Szerintem itt topognak körülöttünk, ha teljesen empatikusra hangolom a lelkemet, még azt is vizualizálni tudom, ahogy a hajukat tépik, amikor baromságokat csinálunk. Szomorúak az angyalok, mert megszakadtak a kapcsolatok, emberek között, ember és látható-, ember és láthatatlan világ között. Nem gondolunk már arra, mi lesz, ha eljönnek az angyalok, nem várjuk őket, nem hiszünk bennük, nem hiszünk nekik, ha szólnak, ha elénk állnak, akkor sem akarjuk meglátni őket.

Balázs Imre József
Költő

Angyalok márpedig vannak. Piros, prémes ruhában járnak, puttonyuk és nagy fehér szakálluk van, rénszarvas húzza a szánjukat, és székelyül beszélnek.

Pompéry Judit
Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem munkatársa

A minap írtam egy kisesszét a karácsonyról. Kifüstölgöm benne magam a konzumterrorról, a társadalmi konvenciókról, hogy a forma teljesen átvette a szerepet kiszorítván a tartalmat. Szerintem az egész cécó hazug, a folyamatos stressz miatt maga az ünnep az előkészületek abszolválása után már csak fárasztó kötelesség. Az állandó családi együttlét miatt pedig a szeretet ünnepén lehet a legjobban összeveszni. Ironikusan kifejtem benne sokéves kényszerképzeteimet és rendszeres csalódásomat a felől, hogy a rengeteg igyekezet ellenére sose áll be a békés, várakozásteli, minden karácsonyi dalban megénekelt boldogság.

Ma bementem egy könyvesboltba és megállapítottam, hogy fenti karcolatommal rátapintottam a mai németországi életérzésre. Egész pultnyi, úgymond, "rendhagyó" karácsonyi irodalomra leltem. Meg is vettem a pillanatnyi lelkiállapotomnak legjobban megfelelő "Böse Weihnachten" (Rossz karácsony) c. novelláskötetet, amelynek első írása, "A családi ünnep" Kato von Waberer tollából pont arról szól, amiről én panaszkodom: stressztől a régi ideálok hiábavaló keresésén át az összeveszésig. Megnyugodtam, hogy a hiba ezek szerint mégsem az én készülékemben van.

A karácsony körüli gondolataimat elküldtem többek között egyik nagyon régi budapesti barátomnak, akivel és feleségével egy kivételesen mély kapcsolat köt össze. A megszokott bölcs és szeretetteljes észrevételek helyett ezúttal a következő lenyűgöző választ kaptam, amelyet ezennel közrebocsátok megszólítás, aláírás mellőzésével, ugyanakkor spontán reakcióimmal kiegészítve.

"Első reakció: karácsony: úgy látszik, nagyon elfáradtál."

Akkor valahogy nem értetted meg, hogy miről szól az eszmefuttatásom.

Ach, was?! Mintha ezt eddig nem tudtam volna.

Vagyis akkor ezt nem is lehet nehezményezni? Ez már eleve nem lehet terhes?

Ez a pofátlanság teteje! Nem találok szavakat!

Kösz a kioktatást.

Ez így van, nem is kifogásolom. Node aztán:

De. Nyilván megér. Azaz, ... hm, ... éppen ebben nem vagyok ma már olyan biztos. Ellenben mi az, hogy kis fáradtság? Kié? És főleg: kinek éri meg? Úgy tűnik, a kibicnek semmi se drága.

Eddig a levél és az én spontán reakcióim.

Ahogy így újraolvasom a megnyugtatásomra tett jóindulatú kísérletet, nekem az egészről, meg a tradíció meleg ápolásáról teljesen más jut eszembe. Hogy is volt ez az ú.n. régi szép időkben? Arra pontosan emlékszem ugyanis, hogyan is voltak azok a karácsonyok, amikor a fenti sorok írója éveken keresztül kétlaki életet élt a család (szülei, felesége, fiai) és a barátnője között. Amikor a karácsonyfagyújtás és a családi vacsora után becsomagolta a neje gyártotta bejgli egy részét, hogy távozzon vele a barátnőhöz. A folytatásra is emlékszem, ahogyan a hagyományőrző feleség a közös Szenteste az általa tervezettnél emígy rövidebbre sikerült végén közbelépett: "A bejglit, azt nem!"

Minderre csak én emlékeznék? Érdekes. Más összefüggésben saját családtagjaimnál szintén tapasztalom, hogy az urak 60 fölött komoly emlékezetkiesésben szenvednek. Hogy is van ez tehát a memóriánkkal?

Ami a fenti levelet illeti, változatlanul nem tudom eldönteni, hogy a látásmód különbözősége vajon a nemi, földrajzi, esetleg életkori, vagy milyen különbségből fakad. Marad tehát az emlékezetkiesés.

Debreczeni Éva
Újságíró

És akkor az Úr elküldte a rézangyalát a magyarokhoz, az örömhírrel: megszületett az Emberfia!...
De a magyaroknak nem hatolt a fülébe a szó, először is azért, mert az angyalok köztudomásúlag némák és csak gondolatátvitellel kommunikálnak, no de ahhoz a másik fél részéről is kell lenni adóvevőnek. Ám a magyarok fülébe forró ólmot meg Big Brothert öntöttek.
Csak egy csurtván hallotta meg a szót a birkák közt, aki viszont azt motyogta: A rézangyalát, még egy zsidóval több!... Emberfia csak az, akit magyar anya szül, magyar jászolba, magyar marhák közé...
És akkor a rézangyal elszontyolodott és beolvadt... A többi angyal is sírva fakadt és bánatában elment, és hó helyett angyalsperma zúdult a földre.
A Megváltás ezennel elmarad - de csak a magyaroknak.
Na és kit érdekelnek a magyarok?!
Függöny...

Balázs István
Az Animus Könyvkiadó igazgatója

De Uraim!

Még hogy el vannak csapva az angyalok! Ezek szerint önök nem értenek egyet a Csárdáskirálynő korszakokat, rendszereket és határokat átívelő üzenetével, hogyaszongya: a lányok, a lányok, a lányok angyalok?! - akik komédiáznak, akiknek a szerelme egy sötét dolog s akik a csóktól csak ritkán fáznak? No ugye, hogy ugye! Nyugtassanak meg! Írjanak vissza, hogy magukba szálltak, és rájöttek: az angyalok, azaz a lányok, nincsenek és nem is lesznek elcsapva!

Szonda Szabolcs
Költő

Lazításra vágyó, elgyötört agyamat megkíséreltem ráhangolni e nagy horderejű kérdésre, ám eredménytelen maradt erőfeszítésem, csupán annyit tudok kinyögni ehelyt, hogy ha el is vannak csapva a zangyalok, szegény párák, kártérítést, végkielégítést nem fognak követelni, csak röpdösnek, hópehelyként szállonganak öntudatlanul, kikeményített fehér szárnyaikkal, a gyarló gondokat meghagyják nekünk. Ám a téma nem utolsó, ezt bizonyítja az is, hogy már a XVI. században eltűnődtek (f)eleink hasonló dógokról, amint az történik az 1521-ben másolt Sándor-kódexben, ennek lapjain a Mennyei vigasság című prédikáció (!) szövegében vetődik fel, hogy aszongya: Táncolnak-é az szentök mennyországban? A válasz nem késik. Hadd lássuk:

Vedd azt immár eszödbe, mit mívelnek az szentök mennyországban. Táncolnak-é, vagy mit mívelnek.
Ezt mondják a doktorok, hogy ott tánc leszön, mert mindönök, mik az tánchoz kellnek, ott meglelettetnek.
Az tánchoz ím ezök szükségösök:
Első: Helynek szép volta, szélös volta, világos volta, erős volta, vigasságos volta, békességös volta. A jóllakás, mert éhön nem jó az tánc. Részögség. Testnek szép volta, könnyű volta, ékös volta, erős volta.
Ezek mind meglelettetnek mennyországban. (...)
Ezokáért mondják az doktorok az szentöket táncolni, mert az próféta Dávid ezt írta: "Exultabunt sancti in gloria" - magyarul: önkívülök szököllének. Malachiás próféta is ezt írta: "Kimentök és táncoltok."

Amihez hasonlókat kíván az évbúcsúztató mulatságra minden Perforál-látogatónak és "házigazdájuknak"!

Onagy Zoltán
Internetcsináló - terasz.hu

Elcsapva az angyalok?

Még ilyen kérdést. Zavarba hoz.
Kinek-kinek megvan a maga angyala, angyalkája, kisangyala, nagyangyala, álomangyala, angyalaspiránsa, vágyangyala, várakozó angyala, angyalistene, a sárga angyal nevű sárga Trabantról nem is szólva. De hogy lazázni könnyedén és felelőtlenül tilos, illetve nem illik angyalról az is bizonyítja: angyal miatt nem beszélünk (írunk, üzenünk) angyalról.
Íródik egy napló-MORGÓ, közérthetőbben: Andrassew Iván naplójára morgó napló, mostanában éppen angyal miatt nem rakhatom fel a napi anyagokat, mert amiről nem lehet szólni, azt el kell hallgatni. Ha egyáltalán megíródnak, és volna mit felrakni. Mert az angyalok egyik legfőbb jellemzője, hogy elnyelik az időt. A kacsa a nokedlit, a fekete lyuk a fényt nyeli el, az angyal az időt.
De ha már felvetődött, vegyük őket sorra.
Van - ugyebár - a főangyal. Főangyal nélkül nem élet az élet. Amikor valaki elcsapja élete főangyalát, az életet csapja el abban az esetben, ha a főangyalok nem meleg kalapácsváltással cserélődnek, ha a főangyal eleve át nem adta a stallumot egy másik angyalnak.
A őangyal tulajdonságai rendszerint a teljes angyalspektrumot kimerítik: a hétfátyol tánc dizőzétől a késdobáló lidércig, nagy türelem szükségeltetik hozzá, amikor más szerepet játszik, mint ami elvárható volna az adott órában. A főangyal legfőbb műsorszáma bonyolult. Nem tudhatni, mitől bonyolult, de nagyon az.
Az al-angyalok specializáltak, minden területet lefednek. Különféle illatanyagaikkal tartják életben az ördögöt. Mert azt ne feledjük, az ördög főszereplő az angyalműsorban. Ördög nélkül nincs angyal.
Az én al-angyalom - akiről nem beszélhetek, nem, mert nem - tartja bennem a lelket a deres délelőtti órákban. Egy ideje elcsapnám, mielőtt veszélybe kerül a főangyal pozíciója, de ha elcsapnám, ki tartana melegen a deres időszakokban?

Mindez azt bizonyítja, a feladat átgondolatlan, csak az év végi hajrá képes rá, hogy ennyire elszakadjon a hideg és véres valóságtól. Aki angyalát (angyalait) elcsapja, szúrja magát tökön. Angyal nélkül nincs értelme reggelente fölkelni az ágyból. Igaz, lefeküdni sincs miért.

Damó István
Grafikus

Gyalai István
Grafikus

Ma hallgattam egy beszélgetést a pannonhalmi főapáttal, (Kossuth-Asztrik) s mint annyiszor, szinte sütött a riporternő kérdéseiből (egyebek mellett) a metafizika iránti botfülűség, farkasvakság. S aligha van egyedül. Erre rá lehetne kérdezni: hova tűnt a köztudatból e dimenzió? Mi ez a pokoli-tatárjárásszerű kipusztítása eme gondolatoknak? Csak nem akarjuk a flittert, a neont meg a hologramot itt összekeverni vele?
Az angyalokról nem az elcsapásukra gondolnék, most még egyszer, inkább a minap volt egy könyv lapjain arról szó, hogy az angyalok közt van ám gonosz, roszszándékú, lázadó is, kit nem győzött ám le véglegesen a Jó: s bennünk munkál, tudattalanból kitörni-feltörni szeretne, tenni-hatni, ha nem is gyarapítani.
Biztos aktuálisabb fehérleples társainál. Mi lesz tetteivel, erejével? S hova juttat bennünket, ha tudattalanba száműzzük ismét s újra?