|
|
|
 |
EL VANNAK CSAPVA AZ ANGYALOK?
2002. december 19. |
Címzettek:
Gál Andrea
M. Veress Mária
Cseke Gábor
Páll Szilárd
Andrassew Iván
Kinde Annamária
Balázs Imre József
Pompéry Judit
Debreczeni Éva
Balázs István
Szonda Szabolcs
Onagy Zoltán
Damó István
Gyalai István
|
Ahogy a korábbi válaszokat átolvasom, megüt a pesszimista hang, ami mintha
arról árulkodna, hogy nem a legjobb magyarnak lenni; sőt, mintha az élet
maga túlságosan kaotikus lenne, legalábbis az a véleményünk róla.
Természetes hát a perforál első sorozatának költői - vagyis sokkoló -
zárókérdése:
EL VANNAK CSAPVA AZ ANGYALOK?!
Kedves Barátom/Rokonom, Ismerősöm, mindenképpen Café-látogató! Válaszold/válaszolja meg a kérdést december
25-ig délbe', csakis a PERFORÁL 2003 számára. Frappánsan, frissen, mások
humortalanságát mit sem kímélve!
Stockholm, 2002-12-19.
|
A válaszok - beérkezési sorrendben:
Gál Andrea
Esszéíró - Láthatatlan Kollégium
Ma vásároltam egy könyvet, az a címe (románul): Îngerul Electronic, vagyis e-angyal, hát így vannak elcsapva, hogy már áram jár beléjük is, de nem azt akarom ezzel mondani, hogy "sajnos".
M. Veress Mária
író
El ám! Pici pufók angyalkák, szöszik, huncutok és édesek... Már Szilágyinak se kellettetek. Már arra se vagytok jók, hogy feldíszítsétek a karácsonyfát.
Mennyből az angyal, mehetsz a pokolba koldulni egy kis népszerűséget.
Cseke Gábor
Költő
(Saját nevemben írt személyes válaszomat ma és itt és most sem tudnám jobban elmondani, mint a Milos könyve - www.andraassew.hu - május 29-i bejegyzésének végén található, idemásolt versezetben.)
...a szárnyak bénák szennyesek...
| |
Gyónás helyett
vallani köpni kikotyogni
elszólni mintegy mellékesen
bedobni
kimondani
talán
de bűnbánatért soha
tetteinket míg elkövetjük
földre szállt angyalok vagyunk
utána
csak utána
kapunk észbe hogy eltörtük az egyetlen poharat
szilánkjai sebeznek
szívünk alá gyűlve
szônyeg alatt a szemét
az irgalom tanyáján
a szárnyak bénák szennyesek
elrejtenénk de hová
lógnak csapzottan érdesen
lessük az ég szavát |
Páll Szilárd
Író
Az angyalok? Elmentek maguktól. Huzatot kaptak a hideg falak között. Majd jövünk, ha kellünk, énekelték az angyalok, és elrepültek, mint ősszel a madarak. Egy angyal - én egyről tudok - itt maradt. Beszorult a mázsás kövek közé, ott nyöszörgött és jajgatott. "Mit üzensz a világnak?" - kérdeztem tőle, arra gondolva akkor és ott, hogy ez egy történelmi pillanat, talán most végre megtudom a Lényeget. Az angyal visszakérdezett: "ismered
Nietzschét?" Valamelyest, igen, feleltem. Üzenem neki, dögöljon meg!, mondta
erre az angyal, és nem szólt hozzám többet.
Andrassew Iván
Író
(Erre egy novellámmal tudok válaszolni. A Beszélések című kötetemben jelent meg, idén. Mellékelem hozzá azt az illusztrációt is, amit Wanda lányom készített. )
"...az angyalt óvatosan kell lekötözni - lehetőleg ragasztószalaggal,
hogy ne sérüljön a szárnya."
Az angyalnyom
A lány azt kérdezte a férfitől, hogy tudja-e, hogyan kell angyalnyomokat csinálni a hóba. Egy kicsit gondolkozott, aztán azt mondta, hogy az angyalok elkapásához rendszerint nagyon vékony szálakból szőtt, nagy szemű hálókat használnak.
Ha sikerült, akkor az angyalt óvatosan kell lekötözni - lehetőleg
ragasztószalaggal, hogy ne sérüljön a szárnya. Jó kosárban fogva tartani.
Azon a napon, amikor az első hó leesik, el lehet vinni valami rétre vagy
mezőre. De olyanra, amit még senki nem taposott össze. Ott aztán szabadon
lehet engedni. De csak akkor, ha van nálunk néhány hosszú, nagyon hosszú
rúd. Ezeket azért célszerű használni, mert távolról kell megakadályozni,
hogy az angyal fölszálljon. Hiszen mi sem tapiskálhatunk kedvünkre.
Ezek a lények jól röpülnek, de viszonylag nehéz testük miatt csak nagy
nekifutás után képesek a levegőbe emelkedni. Ha megpróbálják, nem is kell a
szárnytőre csapni, elég, ha csak eléjük tesszük a rudat, máris
megzavarodnak, lépést tévesztenek, és a földön, a havon maradnak.
Ha eleget lépdeltek, akkor pedig egyszerűen behúzzuk a rudakat és hagyjuk
őket elrepülni.
(Aztán a rudak végére mézgát kenünk, hogy azzal szedegessük össze óvatosan a
véletlenül lehullott angyaltollakat. Most kilójáért akár egymilliót is
adnak a feketepiacon.) |
* kattints a képre
Kinde Annamária
Költő
El vannak csapva az angyalok? - kérdik Svédországból, és én nem tudom, mit is válaszoljak. Szerintem itt topognak körülöttünk, ha teljesen empatikusra hangolom a lelkemet, még azt is vizualizálni tudom, ahogy a hajukat tépik, amikor baromságokat csinálunk. Szomorúak az angyalok, mert megszakadtak a kapcsolatok, emberek között, ember és látható-, ember és láthatatlan világ között. Nem gondolunk már arra, mi lesz, ha eljönnek az angyalok, nem várjuk őket, nem hiszünk bennük, nem hiszünk nekik, ha szólnak, ha elénk állnak, akkor sem akarjuk meglátni őket.
Balázs Imre József
Költő
Angyalok márpedig vannak. Piros, prémes ruhában járnak, puttonyuk és nagy fehér szakálluk van, rénszarvas húzza a szánjukat, és székelyül beszélnek.
Pompéry Judit
Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem munkatársa
Hogy is van ez a memóriánkkal?
A minap írtam egy kisesszét a karácsonyról. Kifüstölgöm benne magam a
konzumterrorról, a társadalmi konvenciókról, hogy a forma teljesen átvette a
szerepet kiszorítván a tartalmat. Szerintem az egész cécó hazug, a
folyamatos stressz miatt maga az ünnep az előkészületek abszolválása után
már csak fárasztó kötelesség. Az állandó családi együttlét miatt pedig a
szeretet ünnepén lehet a legjobban összeveszni. Ironikusan kifejtem benne
sokéves kényszerképzeteimet és rendszeres csalódásomat a felől, hogy a
rengeteg igyekezet ellenére sose áll be a békés, várakozásteli, minden
karácsonyi dalban megénekelt boldogság.
Ma bementem egy könyvesboltba és megállapítottam, hogy fenti karcolatommal
rátapintottam a mai németországi életérzésre. Egész pultnyi, úgymond,
"rendhagyó" karácsonyi irodalomra leltem. Meg is vettem a
pillanatnyi lelkiállapotomnak legjobban megfelelő "Böse
Weihnachten" (Rossz karácsony) c. novelláskötetet, amelynek első
írása, "A családi ünnep" Kato von Waberer tollából pont arról
szól, amiről én panaszkodom: stressztől a régi ideálok hiábavaló keresésén
át az összeveszésig. Megnyugodtam, hogy a hiba ezek szerint mégsem az én
készülékemben van.
A karácsony körüli gondolataimat elküldtem többek között egyik nagyon régi
budapesti barátomnak, akivel és feleségével egy kivételesen mély kapcsolat
köt össze. A megszokott bölcs és szeretetteljes észrevételek helyett ezúttal
a következő lenyűgöző választ kaptam, amelyet ezennel közrebocsátok
megszólítás, aláírás mellőzésével, ugyanakkor spontán reakcióimmal
kiegészítve.
"Első reakció: karácsony: úgy látszik, nagyon elfáradtál."
Akkor valahogy nem értetted meg, hogy miről szól az eszmefuttatásom.
"Sem a szeretetet, sem a szeretet ünnepét nem adják ingyen."
Ach, was?! Mintha ezt eddig nem tudtam volna.
"Sajnos vagy éppen ez benne a jó, hogy ez sok, extra munkával jár, de
éppen ez teszi ünneppé az ünnepet."
Vagyis akkor ezt nem is lehet nehezményezni? Ez már eleve nem lehet terhes?
"Erről Arany János egyik mondása jut eszembe: "Ó, mily szörnyű élet,
reggel-estve, folyton folyvást öltözni-vetkezni kell!"
Ez a pofátlanság teteje! Nem találok szavakat!
"Bizony, karácsonykor mindig sokat kell dolgozni, ez leginkább a
háziasszonyokat sújtja, de hát ők a családi tűzhely őrzői, az ő áldozatkész
munkájuk, önfeláldozó szeretettük tartja egybe a családokat."
Kösz a kioktatást.
"Amikor még kis gyerekek vannak a családban, az ő örömük, várakozásuk
és csodavárásuk minden fáradtságért kárpótol. Ha felnőttek a gyerekek,
magukkal viszik ezt a gyermeki élményt és családi tradíciót. Nálunk mindkét
fiunk ragaszkodik azokhoz a tradicionális családi szokásokhoz, amelyeket
gyermekkorukban még jó anyámtól tapasztaltak meg. Most feleségem ennek a
hagyománynak aktív folytatója (szenvedő alanya), tőle az unokáink
tapasztalják, tanulják, hogy majd továbbvigyék a tradíciót."
Ez így van, nem is kifogásolom. Node aztán:
"Ez nem ér meg egy kis fáradtságot?"
De. Nyilván megér. Azaz, ... hm, ... éppen ebben nem vagyok ma már olyan
biztos. Ellenben mi az, hogy kis fáradtság? Kié? És főleg: kinek éri meg?
Úgy tűnik, a kibicnek semmi se drága.
Eddig a levél és az én spontán reakcióim.
Ahogy így újraolvasom a megnyugtatásomra tett jóindulatú kísérletet, nekem
az egészről, meg a tradíció meleg ápolásáról teljesen más jut eszembe. Hogy
is volt ez az ú.n. régi szép időkben? Arra pontosan emlékszem ugyanis,
hogyan is voltak azok a karácsonyok, amikor a fenti sorok írója éveken
keresztül kétlaki életet élt a család (szülei, felesége, fiai) és a
barátnője között. Amikor a karácsonyfagyújtás és a családi vacsora után
becsomagolta a neje gyártotta bejgli egy részét, hogy távozzon vele a
barátnőhöz. A folytatásra is emlékszem, ahogyan a hagyományőrző feleség a
közös Szenteste az általa tervezettnél emígy rövidebbre sikerült végén
közbelépett: "A bejglit, azt nem!"
Minderre csak én emlékeznék? Érdekes. Más összefüggésben saját
családtagjaimnál szintén tapasztalom, hogy az urak 60 fölött komoly
emlékezetkiesésben szenvednek. Hogy is van ez tehát a memóriánkkal?
Ami a fenti levelet illeti, változatlanul nem tudom eldönteni, hogy a
látásmód különbözősége vajon a nemi, földrajzi, esetleg életkori, vagy
milyen különbségből fakad. Marad tehát az emlékezetkiesés.

Debreczeni Éva
Újságíró
Az angyalok elmentek...
(Pesszimista tragédia)
És akkor az Úr elküldte a rézangyalát a magyarokhoz,
az örömhírrel: megszületett az Emberfia!...
De a magyaroknak nem hatolt a fülébe a szó, először is
azért, mert az angyalok köztudomásúlag némák és csak
gondolatátvitellel kommunikálnak, no de ahhoz a másik
fél részéről is kell lenni adóvevőnek. Ám a magyarok
fülébe forró ólmot meg Big Brothert öntöttek.
Csak egy csurtván hallotta meg a szót a birkák közt,
aki viszont azt motyogta: A rézangyalát, még egy
zsidóval több!... Emberfia csak az, akit magyar anya
szül, magyar jászolba, magyar marhák közé...
És akkor a rézangyal elszontyolodott és beolvadt... A
többi angyal is sírva fakadt és bánatában elment, és
hó helyett angyalsperma zúdult a földre.
A Megváltás ezennel elmarad - de csak a magyaroknak.
Na és kit érdekelnek a magyarok?!
Függöny...
Balázs István
Az Animus Könyvkiadó igazgatója
De Uraim!
Még hogy el vannak csapva az angyalok! Ezek szerint önök nem értenek egyet a
Csárdáskirálynő korszakokat, rendszereket és határokat átívelő
üzenetével, hogyaszongya: a lányok, a lányok, a lányok angyalok?! -
akik komédiáznak, akiknek a szerelme egy sötét dolog s akik a csóktól csak
ritkán fáznak? No ugye, hogy ugye! Nyugtassanak meg! Írjanak vissza, hogy
magukba szálltak, és rájöttek: az angyalok, azaz a lányok, nincsenek és nem
is lesznek elcsapva!
Szonda Szabolcs
Költő
Lazításra vágyó, elgyötört agyamat megkíséreltem ráhangolni e nagy horderejű kérdésre, ám eredménytelen maradt erőfeszítésem, csupán annyit tudok kinyögni ehelyt, hogy ha el is vannak csapva a zangyalok,
szegény párák, kártérítést, végkielégítést nem fognak követelni, csak
röpdösnek, hópehelyként szállonganak öntudatlanul, kikeményített fehér
szárnyaikkal, a gyarló gondokat meghagyják nekünk. Ám a téma nem utolsó, ezt
bizonyítja az is, hogy már a XVI. században eltűnődtek (f)eleink
hasonló dógokról, amint az történik az 1521-ben másolt Sándor-kódexben,
ennek lapjain a Mennyei vigasság című prédikáció (!) szövegében
vetődik fel, hogy aszongya: Táncolnak-é az szentök mennyországban? A
válasz nem késik. Hadd lássuk:
Vedd azt immár eszödbe, mit mívelnek az szentök mennyországban. Táncolnak-é,
vagy mit mívelnek.
Ezt mondják a doktorok, hogy ott tánc leszön, mert mindönök, mik az tánchoz
kellnek, ott meglelettetnek.
Az tánchoz ím ezök szükségösök:
Első: Helynek szép volta, szélös volta, világos volta, erős volta,
vigasságos volta, békességös volta. A jóllakás, mert éhön nem jó az tánc.
Részögség. Testnek szép volta, könnyű volta, ékös volta, erős
volta.
Ezek mind meglelettetnek mennyországban. (...)
Ezokáért mondják az doktorok az szentöket táncolni, mert az próféta Dávid
ezt írta: "Exultabunt sancti in gloria" - magyarul:
önkívülök szököllének. Malachiás próféta is ezt írta: "Kimentök és
táncoltok."
Amihez hasonlókat kíván az évbúcsúztató mulatságra minden
Perforál-látogatónak és "házigazdájuknak"!

Onagy Zoltán
Internetcsináló - terasz.hu
Elcsapva az angyalok?
Még ilyen kérdést. Zavarba hoz.
Kinek-kinek megvan a maga angyala, angyalkája, kisangyala, nagyangyala,
álomangyala, angyalaspiránsa, vágyangyala, várakozó angyala, angyalistene, a
sárga angyal nevű sárga Trabantról nem is szólva. De hogy lazázni
könnyedén és felelőtlenül tilos, illetve nem illik angyalról az is
bizonyítja: angyal miatt nem beszélünk (írunk, üzenünk) angyalról.
Íródik egy napló-MORGÓ, közérthetőbben: Andrassew Iván naplójára morgó napló, mostanában éppen angyal miatt nem rakhatom fel a napi anyagokat, mert amiről nem lehet szólni, azt el kell hallgatni. Ha egyáltalán megíródnak, és volna mit felrakni. Mert az angyalok egyik legfőbb
jellemzője, hogy elnyelik az időt. A kacsa a nokedlit, a fekete lyuk a fényt nyeli el, az angyal az időt.
De ha már felvetődött, vegyük őket sorra.
Van - ugyebár - a főangyal. Főangyal nélkül nem élet az élet.
Amikor valaki elcsapja élete főangyalát, az életet csapja el abban az
esetben, ha a főangyalok nem meleg kalapácsváltással cserélődnek,
ha a főangyal eleve át nem adta a stallumot egy másik angyalnak.
A őangyal tulajdonságai rendszerint a teljes angyalspektrumot
kimerítik: a hétfátyol tánc dizőzétől a késdobáló lidércig, nagy
türelem szükségeltetik hozzá, amikor más szerepet játszik, mint ami
elvárható volna az adott órában. A főangyal legfőbb műsorszáma bonyolult. Nem tudhatni, mitől bonyolult, de nagyon az.
Az al-angyalok specializáltak, minden területet lefednek. Különféle
illatanyagaikkal tartják életben az ördögöt. Mert azt ne feledjük, az ördög
főszereplő az angyalműsorban. Ördög nélkül nincs angyal.
Az én al-angyalom - akiről nem beszélhetek, nem, mert nem - tartja
bennem a lelket a deres délelőtti órákban. Egy ideje elcsapnám,
mielőtt veszélybe kerül a főangyal pozíciója, de ha elcsapnám, ki
tartana melegen a deres időszakokban?
Mindez azt bizonyítja, a feladat átgondolatlan, csak az év végi hajrá képes
rá, hogy ennyire elszakadjon a hideg és véres valóságtól. Aki angyalát
(angyalait) elcsapja, szúrja magát tökön. Angyal nélkül nincs értelme
reggelente fölkelni az ágyból. Igaz, lefeküdni sincs miért.

Damó István
Grafikus Valóban úgy tűnik, hogy az élet most túlságosan kaotikus lenne, mintha eltűnt volna minden eddigi "mentőöv". Erről mindnyájan tehetünk, hiszen
mostanában nemigen szokás leültetni a hangoskodó képmutatókat és
népámítókat, azokat, akik elveszik tőlünk és elcsapják az angyalokat. Lehet,
hogy ugyanezek az emberek gyerekkoruk elmúltával elvesztették angyalukat
(-ikat). Elfelejtkeztek, nem tudnak róluk. Egy nagy úttörőtábort kellene
szervezni a világ feltételezett urainak, mondjuk Brüsszelben. Meseolvasásra
kellene szoktatni a "rendcsinálókat". Olvassanak pl. Urasima Taro (japán)
meséket, vagy kortárs magyar gyermekirodalmat! Így megismerkednének a magyar
angyalcsinálókkal, a fordítóknak is lenne munkájuk, mi sem éreznénk magunkat
fölöslegesnek Európában. Apropó, nem az a kérdés, hogy jó, vagy nem jó
magyarnak lenni. A baj az, hogy vannak egyesek, sajnos nem is kevesen,
akiknek a magyarságtudat fogalmával nem tudnak mit kezdeni, "zavarban
vannak", nyűg számukra. A többit már tudjuk.
Gyalai István
Grafikus
Ma hallgattam egy beszélgetést a pannonhalmi főapáttal, (Kossuth-Asztrik) s mint annyiszor, szinte sütött a riporternő kérdéseiből (egyebek mellett) a metafizika iránti botfülűség, farkasvakság. S aligha van egyedül. Erre rá lehetne kérdezni: hova tűnt a köztudatból e dimenzió? Mi ez a
pokoli-tatárjárásszerű kipusztítása eme gondolatoknak? Csak nem akarjuk a
flittert, a neont meg a hologramot itt összekeverni vele?
Az angyalokról nem az elcsapásukra gondolnék, most még egyszer, inkább a
minap volt egy könyv lapjain arról szó, hogy az angyalok közt van ám gonosz,
roszszándékú, lázadó is, kit nem győzött ám le véglegesen a Jó: s bennünk
munkál, tudattalanból kitörni-feltörni szeretne, tenni-hatni, ha nem is
gyarapítani.
Biztos aktuálisabb fehérleples társainál. Mi lesz tetteivel, erejével? S
hova juttat bennünket, ha tudattalanba száműzzük ismét s újra?
|
 |