Címzettek: Sall László Debreczeni Éva Simándi Ágnes Balla D. Károly Cseke Gábor Pompéry Judit Berniczky Éva Tóásó Áron Zoltán  Onagy Zoltán Székely Dénes Páll Szilárd Moshu

Egy "pompéry" röviden prezentált etikai kérdés - példa rá lentebb; lényege nem a mesélés, hanem egy másik "és": a kihegyezett kérdés. Karcol - beléd és állásfoglalásra késztet, bár nem karcolat, legalábbis nem Mikszáth féle szépirodalom, nem. Kedves Rokonom, Ismerősöm, netán Barátom a Perforálban, KÜLDJ EGY "POMPÉRY"-T! Rövidet, frisset, csakis olyat, ami egyénileg átélt szisszenet, s amit szívesen megosztanál velünk! Február 10-én délig... Café Stockholm, 2003-02-05. Gergely Tamás

Sall László
HAJRÁ, HORVÁTOK!

A minap történt (nem is nap az, "mi az a nap, mi az a nap" kérdezte Petőfi is, 24 óra, annak is az a része, mely munkával telik el: hét óra 36 perc, kérdezi a kollégám (kijelentő módban), ugye a svédeknek drukkolok. Ehhez tudni kell, hogy ez Svédországban történt. Meg azt, hogy én nem vagyok svéd. Meg azt is, hogy én nem tudtam, miért kellene a svédeknek drukkolni: romlik a korona, menekül az udvar ? Kézilabda világbajnokság !
Mit sem sejtve (tettettem), de tudván tudva, bármit válaszolok hibás lesz, kivágtam: nyerjen a jobbik csapat ! Á, szólt az elismerő, lelkesítő, befogadó egyszólamú kórus. Á, kontráztam, mégsem, mondom, győzzön az a csapat, amely több gólt ér el. Á, jött a kuncogó felismerés, leleplezés: tudod, kivel játszik Svédország??! Nem, nem tudtam, s mondtam is, nem tudom! MAGYARORSZÁGgal!
MagyarországGAL??? Igen.

Na, mondtam, kezdhetitek a gyászmunkát (s ámbár ez még javában a munkaidő alatt volt, de én nem arra gondoltam). Legalább hozzászoktok, milyen a vereség (Persze mindezt svédül mondtam, hogy értsék) (én majd a tavasszal esedékes Magyar-Svéd labdarúgómérkőzésre gondoltam). Ám (mintha ez nem lett volna vagy nem) volt elég, még mindig munkidőben, illetve munkám közben betértem egy fogadóirodába s megjátszottam (azonban minden nagylelkűséget mellőzve) a meccset: Svédország 29 - Magyarország 33. Tíz korona.

Újra bent a munkahelyen, mutattam a kollégámnak s a kollégáinak, mutattam mi vár rájuk. Nem nagyon tetszett neki a dolog, hogy én a szerencsét, mitöbb a SORSot hívom segítségül (bár ez nem afféle SORSjegy volt), vagy csak éppen erre nem gondolt, nem volt világos. Aztán még annyit mondott, héttől lesz a meccs, nézd meg. Én még annyit azért mondtam volna neki, hogy tudod, nincs Duna-tévém, hol nézzem... de már elment.
Nem néztem. Elaludtam (mint ki jól végezte dolgát).

Másnap még azt sem mondtam, hogy a bírók, vagy a kapufák, semmit. Két nap múlva a svédek - akik tíz koronám ellenére kiverték a magyarokat - a franciáktól kaptak ki.
Kérdeztem svéd kollégáimtól, hol a fogadó szelvényük?
Nem érte meg tíz koronáért svédnek lenni?
Milyen szelvény, hát ők tudták, hogy kikapnak!

(A világbajnokságot Horvátország nyerte. Németország második.)

Debreczeni Éva
KI A BOLOND?

Ferike bolond. Hogy "politically correct" legyek: bolondsággal élő... Magyarán skizofrén. Saját különbejáratú szellemei veszik körül, akikkel állandóan társalog. Van köztük egy nőnemű, akire nagyon haragszik, büdöskurváz és meg akarja ölni. Hadonászik utána, köpköd, motyog magában és káromkodik.

Ferike hajléktalan. Amolyan fordított gólya. Nyáron nem látni, talán Afrikába repül. De télen, amint hidegre fordul az idő, a szerkesztőség vécéjébe költözik. Ott alszik állva a kaloriferen, félig a fűtőtestre támaszkodva.

Ferike mindenkinek illedelmesen köszön, aki pisilni megy.

Az igazgató folyton ki akarja dobni, mert büdös tőle a vécé. Egy újságíróval beprotezsáltatta a helyi segélyszervezet hajléktalan-szállására. Taxival vitték el Ferikét, és átadták a gondozóknak. Aznap mindenki fellélegzett a vécében.

Késő este Ferike ismét a kaloriferen csücsült.

Elszökött a menhelyről, mert meg akarták fürdetni. Ferike, a szagáról ítélve, tizenöt-húsz éve mosakodhatott utoljára. Vagy ki tudja? Talán csak amikor megszületett. Olyan, mint Piszkos Fred, csak nem kapitány. Éltető eleme a kosz. Vastagon dzsuhás, zsíros göncei, melyeket időnként azért lecserél - garderóbja egy utcai vízakna - bozontos haja, szakálla megvédik a hidegtől. Talán még a tetvei is melegítik.

Ferike számára a tisztaság maga a halál.
És Ferike, bár semmi oka rá, hogy éljen, nem akar meghalni. Ferike nem bolond...!

De akkor ki a bolond?

Simándi Ágnes
EMILEK

A számítógépbe naponta érkező szeméthalmaz ellen ki így, ki úgy védekezik, -- de gondot mindenkinek okoz, ebben talán egyetérthetünk. Ugyanakkor, ha megadom neked az emilem, ez csupán bizalmam jele, vagy továbbadásra jogosító íratlan felhatalmazás, hiszen így vagyok legkönnyebben elérhető? Szabad-e tovább adnod megkérdezésem nélkül? Vajon az emilek kölcsönös cserélgetése ugyanabba a kategóriába esik-e, mint a telefonszámok vagy lakáscímek kiadása?

A magyarság összlétszáma alig tesz ki tizenötmilliót. Ebből igencsak kis hányada dicsekedhet azzal, hogy kedvére lóghat a hálón, bár egyre többen tényleges számítógép nélkül is rendelkeznek emillel, hogy elérhetőek legyenek. A nyugati magyarság létszáma kicsiny, de annyira azért nem, hogy ez a kérdés szóba ne jönne. A napokban két nyugati magyar csoportosulás vezetője elhatározta, hogy megosztják egymás közt a hozzájuk tartozó tagok emiljeit. Az egyik fél egy időnként megjelenő, valószínűleg közérdeklődésre számot tartó tájékoztató levél elküldését tervezte, míg a másig a hálón is elérhető magyar nyelvű rádióadását szerette volna a világ magyarságának figyelmébe ajánlani. De a technika ördöge közbeszólt. A két szervező magánlevele egy rossz gomb megnyomásával a kicserélendő címek tulajdonosaihoz is eljutottak...

Szóval: ha megadom neked az emilem, akarom-e, hogy más jelentkezzen rajta, mint te? Vagy ha egy bizonyos érdekeltségi csoport vezetője vagy, megoszthatod-e az én érdekemben hasonló érdeklődési körbe eső más csoportosulással, akikről különben nem szereznék tudomást? Mennyire privát a köznek adott emilem?

Balla D. Károly
- EGY "POMPÉRY" -

Egyszer engem is elvesztettek az okmányaim. Az írószövetségi tagsági könyvem idegesen kutatott az írói tehetségem után. Könyvtári belépőm számon kérte az olvasmányaimat. Bankkártyám hiányolta a gazdagságomat. Oltási bizonylataim buzgón firtatták az egészségemet. Érettségi bizonyítványom az érettségem után nyomozott. Húsz éve lezáratlanul maradt egyetemi leckekönyvemnek hirtelen eszébe jutott, hogy még nem mondtam fel. (A leckét). Katonakönyvem egyszeriben nem találta az alkalmatlanságomat. Személyi igazolványom elsiratta a személyiségemet, és adóigazolásom megrendülten adózott az emlékemnek.

Akkor arra gondoltam, milyen szerencse, hogy nem váltottam ki a magyarigazolványomat.

Cseke Gábor
HAJNALI BÁRÁNY

Reggelente, hajnalonta, olyan fél hat tájban, télen sötétben, tavasszal, nyáron, ősszel farkasvakságú szürkületben találkozom egy magas hölggyel. Ő Mioara, magyarul nősténybárány. Én munkába megyek, ő éjjeli váltásból megy hazafelé.
Rendszerint megpuszil, és megkérdi, hogy van a lábam.
Két éve hogy megbotlottam a sajtóház küszöbén, vállamra estem, kulccsontom törött. Akkor fordult ki a kapun Bárányka. Anyásan fölém hajolt, segített felállnom, elkísért a liftig, hozta a táskámat.
Jól esik a reggeli puszija, és a lábam jól van.
A vállam nem érdekli, pedig az gyakran sajog. De hát ő se emlékezhet mindenre. Siet haza. Kisgyereke van, azért vállal állandó éjjeli szolgálatot.
Ma is elmondta: amikor meglát, mindig eszébe jut az az esés. Egyszer ő is csúnyán leesett. De ő a vállát törte.
Azt gondolom: következő esésemkor Bárányka jut majd eszembe.

Pompéry Judit
BECSÜLETES?
Avagy a pénztárca-ügy folytatása

Leánykánk másnap terített a főiskolán egy szellemesen megfogalmazott és élénkpiros papírra nyomtatott "flyer"-t, amelyen jelzi, hogy örülne a viszontlátásnak.

Láss csodát! 3 nap múlva megkerült:
   maga a tárca
+ az összes igazolvány
+ egyéves állandó múzeumi belépő
+ bankkártya
+ 5.000,- Ft
+ 300,- szlovák korona
÷ 40,- €

Facit (egyik lehetséges)
Ha úgy vesszük, akár, mindketten jól jártak. Sajnos.

Mi is történt?
A becsületes megtaláló megtartotta a becsületes megtalálónak járó jutalmat. Miután gondoskodott arról, hogy becsületes megtaláló lehessen.

Berniczky Éva
EGY POMPÉRY NÉHA EGY MORGENSTERN

Zsófi, hóhérleányka,
less be a koponyámba!
Bár szememet
sas ette meg -
de ha te nem, ki szánna!

Az akasztófacimbora dala Zsófihoz, a hóhérleányhoz
Galgenbruders Lied an Sophie, die Henkersmaid
Ch. Morgenstern

Akkor történhetett, amikor kamasz koromban elmeszesítették a tüdőmet. Az élettelen gócot egy ideig precízen dokumentálták, adatolták, aztán a sárgás-barnás kórtörténet a röntgenfelvételekkel együtt dohos archívumba került. Amint nyilvántartott részem megszabadult felügyeletétől, önkényes foglalóként azon nyomban beköltöztem elhalt zugomba, ahol végre elkezdhettem nagyszabású megszűnésemet. Zavartalanul hozzáláthattam felfejteni a hibás szövetet, és kéjesen élveztem, hogy a körülöttem eleven és kész információkat futtató idegláncok egyáltalán nem érdekelnek. Sokkal inkább izgatott ez az összeugrott kráteres felület, amelyen, mint molyrágta, bevarrt göböm, megakadt az ujj. Hát újra kártoltam¹ az anyagot, saját kedvemre szétszedtem a csomókat, belevágtam naiv kísérletezgetésekbe, s gyermeki örömmel szövögettem nemlétezésem újabb rétegeit. Egészen addig, mígnem kinőttem a behatárolt terepet, s egyszercsak azt tapasztaltam, hogy a belső kép együtt mozdul a külsővel, ahogyan a mágnest követi a vasreszelék. Egy ideig élveztem ezt a játékot, de hamar ráuntam a technikára, amellyel valómhoz illesztettem valótlanságomat. Azóta utálok mosás után zoknikat párosítani.

Akkor történhetett, amikor futás közben rájöttem a meszesítés csínjára. Egy közönséges nyári napon a copfom lobogott a szélben, s ennek ellentéteként odabenn a mellkasomban a jobb lebeny léghólyagocskáinak némelyike leeresztett, levegő híján összelappadt, összepréselődött, összeszáradt, mint, mondjuk, a júdáspénz. Ha erre a pikkelyre emlékeztető virágra ráeresztettem némi nedvességet, még humorosabbnak találtam: egy döglött hal kipukkadt, összecuppant úszóhólyagjára hasonlított. Persze tudtam, igazán jó akkor lehetek, ha elérem azt, hogy az én szirmokat bontó makrélámban a halas kofák ráismernek portékájukra, a biológusok besorolják a zártúszóhólyagosok közé, a halász zsákmányként viszi haza, a szakácsné megsüti, egy fájnsmekker pedig mind megeszi ízletes húsát. Az iciri-picirinek nem marad semmi se. (Körülbelül ennyi méteren fogy el a levegőm, futás közben mindig kifulladok.) Ilyenkor kezdem azt hinni, nemcsak mandinerből (makrélából) tátogok, lekottázzák hallgatásomat, és valaki esetleg lefordítja. Mielőtt azonban ez megtörténhetne, általában kiderül, hogy nemcsak zoknit rühellek párosítani, hanem magammal együttfutni is utálok. Nem szeretem, ha be kell osztanom a szuszomat. A porciózástól meg kiver a hideg, felszökik bennem a higany, tipikus öntoxikózisban szenvedek. Hát inkább lemaradok.

Amióta nem létezem, boszorkányosan meszesítek. Ezt abból sejtem, hogy ahányszor tüdőszűrésen esem át, a keményített fejű asszisztenseket mindig elborzasztja jobb tüdőlebenyem friss felvétele. Egytől egyig vissza akarnak helyezni hajdani létezésembe, amely évekkel ezelőtt megszűnt. Mindannyian a múltból néznek rám, halálraítéltre - mert nem találják azt a régi kórlapot, amelyen már meggyógyultam. Kiszáradt szemükben még a szomorúság is betöredezik, és kihulló darabjai mögül hóhérok bámulják meztelen testemet. Zavaromban széttárom kezem, szégyentelenül elfelejtettem elfedni szemérmemet, hja, nincs mentségem, selyem köntösöm magukkal vitték a sírba a derék lyoni takácsok. És ilyenkor siralomház helyett mehetek a tüdőgyógyászhoz, aki összehasonlítja a régi filmet - nála megvan! - a legújabbal, és elégedetten csettint, gyönyörű, nincs ma már ilyen minőségi meszesedés, kutyabaja, felöltözhet, kedvesem. Mintha tudná, hogy ez az egész az én művem, hozzáteszi, és még valami, ne görgesse túl gyakran Sziszüphosz terhét, gondoljon bele, "mászhat-e hegyet az angyal"? Egy pompéryval, egy morgensternnel - vagy nélkülük.

Tóásó Áron Zoltán
A FIÚ HÁTÁN

Zsuzsi kerekszemüveges, hosszúhajú lány. Órája működőképes ugyan, de sosem húzta fel. 11 óra öt percen voltak megállva a mánusok. Még a Hétlétrára is magassarkú cipőben ment fel és a fiú hátán "jött" le.
Zsuzsi mindig így mutatkozott be: "Pisti vagyok". A fiú pedig, kinek aztán később már a hátára kérezkedett fel, a bemutatkozás hallatán, kezet nyújtot neki és azt mondta: "Helló, én Klári vagyok."
A találkozás rövid volt, de emlékezetes.

Onagy Zoltán
EGY KICSI POMPÉRY
a legális-illegális párállításra - tolvajlás ürügyén -, amely megállapítás újra világossá teszi, miért szeretjük a nőt.

De azt nem kívánnánk, ha az derülne ki a végén, hogy amióta világ a világ így volt, hogy csak az újkor írásbelisége óta történik ez, nehogy az legyen a látszatkonklúzió, hogy előtte - a nagy illegalitásban (bozótos, dzsungel, jegek és sivatagok, tópartok és magasföld) - nem volt miért szeretni a nőt, illetőleg, hogy a nő nem talált ki akkor is valamit, ami ennyire kifacsart, ennyire szembemegy. Mert ha az volna a látszat, az borzasztó.

Illegális, aki annak érzi magát. (Közös illegalitásban egy nővel - ihaj! Se bánat, se bú. Csak az örömteli illegalitás.)

És akkor mi van szegény természetgyógyászokkal? Miképpen néz ki maga a természetgyógyász, amikor a kihagyja a gyógyfüveket, a paratikus hókuszpókuszt (mert kihagyja ebben az esetben), csak a verbális pszichiátria eszközeit alkalmazza? Egyenesen és keményen végignéz a búcsúzó asszonyon: Táska lecsukva? (Emlékszel, mi történt legutóbb is, nem?!)

A nő olyan, hogy vásárol, arra koncentrál, hogy néhány forintot megspóroljon. Kosara tetején a tárcája, benne az összes pénze, az összes papírja.
A nő olyan, hogy olyannyira megörül a kolléganőjének, hogy áll a buszon, jár a szája, oldalkán nyitva lifeg a táska.
A nő olyan, hogy lazán lerakja, felakasztja kabátját, táskáját, megszűnik a valóság számára, ha a szeretett férfiú ül szemközt. Oszt még táncol is. Ha akar. Oszt még jó is a kedve. (Nem nyomasztja a legalitás-illegalitás réme.) A nő olyan, hogy azt alig lehet elmondani. Éppen ez van szeretve benne.

Reggel veszi észre, hogy a tárca elveszett. Keresi. Hogy a bukszát lelopták a kosárról, keresi, hogy a táskáját seggig kirámolták, miközben a kolléganővel egy tízperces buszúton megreformálták az oktatásügyet, keresi. Sírógörcs. A legprivátabb átkok. (Miért nem vásárolsz velem; miért nem figyelmeztettél; miért nem figyeltél?)
Nyugtató. Megint nyugtató. Anyakönyvi kivonatok fiókja.

És akkor jön a nő, társadalmi-, politikai-, társadalompolitikai vonatkozásokat kavar egy ilyen egyszerű ügybe. Szimbolikásan belekavarja a Hivatalt, a papírdolgokat, a bürokráciát. Ahelyett hogy tartana egy gondosan praktizáló szempárt, a szempár végigfutna, amikor végig kell futni a nőn (mindig futna), és szempárhoz tartozó száj odamordulna kedvesen: Táska lecsatolva?
Magatartásmodell: vigyázz a dolgaidra, mert mindig van valaki, akinek kevesebb van.

Eztán már csak: csók. És: Jó munkát!
És a tolvaj nem tematizálhatja a következő két hetet.

Székely Dénes
POMPÉRY AZ ÉLETBŐL

Pompéry az életből, pontosabban a Hargita Népe, Csíkszeredában megjelenő napilap, 2003. február 10-i számából:

"Az RMDSz... területi szervezete két munkatársat keres a státustörvény alkalmazásával járó terepmunkára, akiknek saját gépkocsijuk van, és erre a célra használnák is. Érdeklődni, és az önéletrajzokat benyújtani 2003. február 13-ig lehet a székháznál."

Hmm. Hol van az a negyvenvalahány státus-Skoda, amit erre a célra vásároltak, többek között a tanulmányi támogatás terhére? Vagy az volt a tanulópénz? Vagy netán a fehér fekete? Esetleg tulipános? Egységben a jövő(-menő)?

Páll Szilárd
VAN EZ A HATÁRSÁV...

Néhány évvel ezelőtt vonattal utaztam Budapestről Brassóba és vissza. Ismerőseim javaslatára a következő jegykonstrukciót választottam: Budapest - magyar határ (és retúr) belföldi, magyar határ - Brassó (és retúr) nemzetközi jegyet, melyet a budapesti központi jegyirodában vásároltam meg, és a vonat tartózkodási helyétől függően, mikor az egyik, mikor a másik jegyet mutattam föl. Ez a jegykonstrukció akkor két személyre kb. 5 000 Ft megtakarítást jelentett. 5000 forint néhány évvel ezelőtt kb. 2,5 láda jobbfajta sört, vagy 35 kg banánt, vagy kb. 30 tubus fogpasztát ért.

Budapestre visszafele jövet a jegycsípő, a magyar (akit akkor már honfitársamnak tudhattam), közölte, hogy nemzetközi jegyet nem a határig, hanem minimum Püspökladányig kell vennem. Kijelentette: vagy leszállok, vagy fizetem a pótjegyet (melyet rövid fejszámolás után 2000 Ft/főben állapított meg). De ekkor már a fáradtság daccá sűrűsödött bennem, a központi jegyiroda pecsétjével ellátott jegyet lobogtatva közöltem, nem fizetek, és nem is szállok le, hiszen a központi jegyiroda az origója, abszolút közepe a MÁV közönségszolgálatának. A jegycsípő el, majd vissza (ekkor már csak a pótjegyfizetés alternatívája állt fenn), megint el. Többet sohasem láttam.

Néha, mikor vonaton utazom, magam előtt látom a jegycsípő döbbent arcát. Ha a korrupciós együtthatót nulla százalékosnak tekintem, a határsávban dolgozó jegycsípő minden bizonnyal egy életre megrendült abban a hitében, hogy a MÁV-szabályzat a tér és idő dimenzió végtelen számú érintkezési pontjára a megfelelő választ nyújtja. Hiszen ha a vonat a MÁV szentélye, akkor a Szabályzat maga a Szó, a Lényeg, melyben minden jegycsípő kérdéseire, kételyeire választ kap. És tessék, itt van ez a határsáv, ez a köztes halmazállapot: se nemzetközi, se belföldi, szabad prédája az ügyeskedni vágyóknak.

Mennyire más a helyzet (például a határ túloldalán), ha a korrupciós együttható száz százalékosnak tekinthető.

Moshu
DIL EMMA

Pompéry jó "pompérykat" ír. Ezt, mint hajdanvolt szakmabéli és jelenlegi webvándor, könnyen meg tudom ítélni. GT szerkesztő-kérdező szerint (is) annyira jókat, hogy íme műfajteremtő szándékkal kezdett kérdezősködni. Embereket írásra noszogatni.
A művelet kivitelezésénél viszont elakadtam. Mert felmerül a kérdés: Ha én Moshuként írok egy "pompéryt" (POMPÉRY-T?), az vajon még egybeesik-é a pompéryság követelményeivel, vagy pediglen lesz belőle 1 (egy db.) "moshu"? Még végletesebben. Ha a műfaji alakoskodás során pompérybőrbe bújok, aláírhatom-e Moshuként? Anélkül, hogy utánzás, epigonság, plágium stb. gyanúja felmerülne...? Vagy vegyem olybá, hogy szó-színészként "alakítok" (vö. alakoskodó) egy pompéryt, s aztán ha a függöny legördül, visszavedlek Moshuvá - s hazafelé menet Vilmánál bekapok egy féldecit? Stressz oldódik, idegek lazulnak, holnap más szerep.
Vagymi...?

P.S. Angol nyelvterületen van egy Steven Wright nevű valódi, létező "murphy"-ember, aki ilyen 'stevenwrightizmusokat' mond: A conclusion is the place where you got tired of thinking.
Következtetésre akkor jutsz, ha elfáradtál tovább gondolkodni.