"a Trianon-örökség kommunikációval visszavonható"

Gergely Tamás sorozata
IVrodalom a weben

Interjú Tomkiss Tamással

Szokatlan cím Az Irodalom Visszavág www.iv.hu, a Birodalom visszavágra emlékeztet, miért ez?

A címet örököltük. Ugyanis az IV (így rövidítjük, ejtsd: í-vé) az ELTE TFK kari irodalmi lapjaként jött létre 1993-ban, s mi, akik jelenleg is szerkesztjük, 1995-ben átvettük elődjeinktől, aztán 1998-ban újraindítottuk saját kiadónk lapjaként, ÚJ FOLYAM megjelöléssel.
Ugyanakkor a cím a poén mellett azt kívánja sugallni, hogy ebben a folyóiratban nem barátságok/ellenségeskedések, szekértáborok/egyéni kanonizációk alapján jelennek meg művek és kritikák (www.iv.hu/rkritmu.html), hanem - ez főleg az utóbbiakra jellemző - irodalmi értékekre és hibákra figyelve. Úgy véljük, nem érdemel túl sok kényeztetést a jelenlegi magyar irodalom, főleg az általános, tendenciózusan középszerű és gyenge minősége és az irodalompolitikai beidegződések, illetve a nagyfokú, divatos narcisszizmus miatt.

Szokatlan a szerzők választásában is - Rosa Liksom meg Szonda Szabolcs. Nem őket szokták választani más irodalmi lapok szerkesztői, amikor finnországi svéd illetve erdélyi magyar szerzőket prezentálnak.

Szerzők tekintetében (www.iv.hu/rszerzl.html) több dolgot is ki kell hangsúlyozni. Az előbbiekből is kiviláglik, hogy nem a nevekre és a hozzájuk tapadó prekoncepciókra figyelünk elsősorban, hanem a művekre. Így aztán lényegtelen, hogy Kertész Imre vagy Buga Jakab, Seamus Heaney vagy Tomkiss Tamás ad nekünk írást: ha jó (a szerkesztők többségének tetszik), akkor közöljük, ha nem jó, akkor visszaadjuk, bizonyos vitás esetekben átíratjuk. Másrészt sajnos igenis befolyásolja a szerzők felbukkanását a lapban az a szomorú tény, hogy szegény lap vagyunk, és nálunk nincs honorárium. Figyelünk arra, hogy mindig legyenek jó műfordítások. Elsősorban az orosz, a finnugor és a délszláv irodalom van jelen nálunk műfordítói barátaink révén, de jelent már meg nálunk a skandináv nyelvek közül dán és norvég novella is.

A versek borzosak a sápadt ÉS- meg Kortárs-irodalomhoz képest, a szóhasználat őszintébb, a mindennapihoz közelít...

A versekkel bajban vagyok. Magam is költőként kezdtem, 1998-ban meg is jelent a verseskönyvem (www.iv.hu/tomkiss/acd.html), ám azóta igencsak kiábrándultam a lírából. Valahogy nem érzem hitelesnek ezekben az évtizedekben a költészetet, nem nagyon olvastam igazán ütős verset sem az IV kéziratok között, sem pedig más lapokban, kötetekben (a sajátomban sem). Mindig azt szoktam mondani, hogy számomra az (eddigi) utolsó legnagyobb magyar vers Domonkos István Kormányeltörésben c. műve, aki, ugyebár, éppen Svédországban írta ezt a verset, miután áttelepült oda a Vajdaságból.
Ugyanakkor érezzük, hogy van igény az IV-ben is versekre (www.iv.hu/rvers.html). Próbálunk tehát a választékból erősebb dolgokat közölni. Nem mindig sikerül (nekünk sem).

Mégis ugyanúgy épül fel az IV, mint egy hagyományos irodalmi lap, nem zavaró ez?

Lehet, hogy a felépítés hasonló, ám az arányok és a témák mások. Nálunk nem egyszer 20-nál több könyvről jelenik meg kritika egy-egy számban. CORE című rovatunkban (www.iv.hu/ressay.html) pedig a témák sokszínűsége jelenik meg: a honlapunkon erről bárki megbizonyosodhat.
Sajnos itt is a ritkás megjelenés (= pénzhiány) a legfőbb ok. Ha tehetnénk, jóval komplexebb, tematikus számokkal is jelentkeznénk.

Mióta létezik a web-IV?

1999 elején jelentünk meg a weben, majd több költözés és arculatváltás után 2001 őszétől működik a jelenlegi változat. Eddig én voltam a "webmaster" a magam szerény eszközeivel és szűkös időmmel. Azonban éppen most indul egy nyertes pályázatnak köszönhetően egy új, profi portál építése, ami már nem csak az IV-ről szól majd, ugyanakkor ez lesz az egésznek a gazdája.

Mi a viszony a papír meg a web IV között?

2002. január 1. óta 30 000 látogatónk volt, kb. 60 országból. (http://statcenter.hu/site.sc?siteid=2405) Elsősorban persze Mo. és a környező országok dominálnak. A nyomtatott lap 1000 példányban jelenik meg, most készül éppen a 12. szám. Tehát látható: az IV számára van értelme a netes jelenlétnek.

Körlevelet küldtök ki amikor valami új van, hogyan lehet arra feliratkozni?

Egyelőre primitív eszközökkel: ha valaki szeretne értesítéseket, meghívókat kapni, küldenie kell egy e-mailt az iv@iv.hu címre. Ám a most induló portálépítésnél mindez automatizálva lesz. Ha valakit érdekelnek ezek a változások, érdemes időnként ránézni a http://iv.hu címre.

Ugyanolyan kettősséget figyeltem meg a web-iv-en belül is: mindent kitesztek a világhálóra, viszont a körlevelet leszámítva nem éltek a háló lehetőségeivel. Egészen pontosan: nem készülnek műhelyetekben "internet" irodalmi alkotások, amelyek például felhasználnák a számítógép adta lehetőségeket. Mikor készül el például az első gömbregényetek?

Őszintén: sajnos nem tudok éjjel-nappal a neten lógni, a szerkesztőségből mindenki dolgozik valahol, amiért pénzt is kap, így eddig - bár ötletek volnának - vajmi keveset tudtunk tenni az ügy érdekében. Az említett újításoknak köszönhetően (kb. 2-3 héten belül) sok minden változhat. Mindenesetre idáig is élt és most is él a honlapon a fórum, ahol pl. "Élő verskritika-rovat" működik.

Ki vagy te, Tomkiss Tamás, azon kívül, hogy az IV-t szerkeszted?

1974-ben születtem. Budapesten, az Új Mandátum Kiadó szerkesztőjeként dolgozom. Két könyvem jelent meg idáig. Egyéb infók: www.iv.hu/tomkiss.

Új regényed sem Cseres Tibor stílusában készült. Március 15 helyett március 14-e szerepel a címben...

A kisregény (www.iv.hu/tomkiss) Petrovics Sándor különös életéről és haláláról szól. Sándor 2048-ban születetett, véletlenül felgyújtja Budapestet, majd büntetés gyanánt a magyar pokolba, purgatóriumba és paradicsomba kerül. Innen az útja a magyar történelem útvesztőibe vezet. A regényből minden olvasó választ talál a magyar történelem eddigi rejtélyeire: pl. ki volt Anonymus, miért ferdült el a korona keresztje, ki rántotta magával Dugovics Tituszt és hasonlók. Mellesleg, a főhős indította az első magyar folyóiratot is, még 1100 körül, s ez a folyóirat a mai napig él. Egyszóval: vélhetőleg a Március 14 nem pontosan illeszkedik a magyar történelmi regények vonulatába, s ezért nyilván sokaknak kinyílik majd a bicska a zsebében. Vagy éppen összecsukódik.

Mikor szörföztél először a világhálón, hogy jutottál arra a meggyőződésre, hogy weblapot kell szerkesztened?

Elég későn, 1997 körül, a főiskolán találkoztam először a nettel, de csak '98 óta használom rendszeresen, saját gépemről pedig csak 2000 eleje óta. A weblap szerkesztése onnan jött, hogy tördelőszerkesztést is tanultam, s nem okozott problémát egyszerűbb programokat megtanulnom. Ám a flash és egyéb megoldásokra még nem volt sok időm. Az IV honlapját azért csinálom, mert fontosnak tartom, és nincs más, aki tudna erre - legalább - ennyi időt szakítani a szabadidejéből. Mondom, elvileg hetek kérdése, és minden sokkal profibb lesz, hiszen szakemberek dolgoznak most is az új dizájnon.

Át kell térnünk az új vallásra, építsük meg az internet-jedi templomot?

??? Szerintem arra gondolsz, hogy az Internet vajon leváltja-e a Gutenberg-galaxist. Biztos vagyok benne, hogy nem. Amíg lesz fa és papír, addig lesz nyomtatás és lesz nyomtatott irodalom is, legfeljebb egyre drágábbak lesznek a könyvek és periodikák. Talán utóbbiak egyszer végleg átkerülnek a netre. Bár, lehet, hogy az utolsó kiló cellulózból vécépapírt csinálnak majd. Szerintem az internet elsősorban egy mindennél komplexebb onlájn lexikon/enciklopédia/múzeum és újság (hírlap) szerepét tölti be, nem pedig az elmélyült műélvezet terepe. Sokat segít - információs bázisként - mind írónak, mind pedig olvasónak lenni.


2003. január

Lap tetejére

Copyright 2001, TransyCan | Design:©Moshu