A zautó…

Csekk nem jött, ez csak természetes, de valahogy meglett az autó. Rettenetesen néz ki, de megy mint állat :)
Este majd bővebben, most elviszem „felavatni” –
===============================
Eljött az este is. Mióta rájöttem, hogy pl. a kanadai statisztikai hivatalból is olvassák ezt a blogot, rögvest azt jutott eszembe, akkor tán az sem kizárt, hogy az adóhivatalban is tud […]

Türelem

Úgy látszik, ez a biztosítós játék teljesen rendszer-, ország- vagy akár kontinensfüggetlen! Mintha egyfajta jellempróbát kellene kiállni: meddig bírja az áldozat sztoikus türelemmel a várakozást. Ebből sejthető, hogy a mai napom is azzal telt, hogy előbb lestem a postá(s)t, majd miután láttam, hogy a biztosító csekkje nem érkezett, próbáltam férfiasan viselni a… namitis? A várakozást? […]

Felhívás - és forgácsok

A felhívásról. Arra buzdítanám nyájas olvasóimat, ráérő idejükben kattintsanak oldalt a Café-linkre (vagy akár ide, és nézenek bele a PERGEL rovatban indult vitára. Folyt. a Fórumban. Mert van egyfelől egy „anyaországi” segély-kezdeményezés, és van másfelől az „erdélyi” (tágabban: határokontúli) berzenkedés ellene. Az ügy konkrét szereplőin túl számomra az ilyen esetek mindig visszakanyarodnak a magyar-magyar […]

Tegnapi

Azazhogy nekem még ma van, de a a naptár és a gép már holnapot mutat, mert éjfél elmúlt. Szóval kimaradt egy nap a lista szerint. De ezzel úgy van az ember, hogy amíg le nem fekszik, addig mind ma van…
Nemrégiben írtam arról, hogy leégett - mert felgyújtották - az indián múzeumfalu. Pedig olyan szép, békés […]

Vigilante akarok lenni! - és buddhista

Az este/éjszaka - szokás szerint - belealudtam egy filmbe. Nem számít, úgyis láttam már valamikor régen. Benne Charles Bronson egy önbíráskodó - angolul: vigilante - polgárt alakít, akinek a feleségét és lányát megtámadja két rabló (asszony meghal, lány ideggyógyintézetben), és innen kezdve pisztollyal jár, mondhatni direkt várja, hogy az utcai fosztogatók megkörnyékezzék… és akkor lő. […]

A blog(goló) hitele

Nem, ez most nem az itteni pénzintézetek „credit history” néven ismert, és az egykori Securitaténál jóval pontosabb nyilvántartása a polgár - jelen esetben a blogszerző - pénzügy ténykedéseiről.
Hanem arról van szó, hogy vannak Kolozsváron kedves személyek, akik rendszeresen látogatják ezt az oldalt, sőt ki is nyomtatják, és elviszik anyámnak, aki ott él: hadd tudja ő […]

Lottéria

Ó, hol van már Nyilasmisi és a lottócédula ideje…
Manapság már ez is interneten megyen. Mint mindenkinek, nekem is van néhány úgymond ingyenes email-címem (yahoo, hotmail stb.) azokra az alkalmakra, ha nem akarom igazi címemet megadni, de egy-egy oldalhoz csak bejelentkezés árán lehet bejutni. (Az ingyenesség ára az, hogy mindenféle szeméttel megtöltik a postaládát.) Na, egyik […]